Az „új” Bryanttel zsinórban három győzelemnél tart a Lakers

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.30. 09:32
null
Kobe Bryant tripla dupla közelében járt: 14 pont, nyolc lepattanó, 11 gólpassz (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szerdára virradóra négy mérkőzést vívtak, s ennyi is elég volt ahhoz, hogy megtörténjen szinte minden, amiért oly sokan szeretik hazánkban is az NBA-t. A Portland egy texasi, azaz LaMarcus Aldridge dobásaival verte meg a Dallast egy fantasztikus, fordulatokban gazdag derbin, a Lakers pedig Kobe Bryant megnövekedett passzolási hajlandósága óta csak nyer, ahogy az megtörtént a New Orleans ellen is. Mike D’Antoni csapata sorozatban harmadik sikerét gyűjtötte be. A Golden State elképesztően tartalékos felállásban is simán diadalmaskodott a beteg Kyrie Irving húzta Cleveland otthonában, a Milwaukee pedig Brandon Jennings 30 pontjával intézte el a Detroitot idegenben, méghozzá a vártnál sokkal könnyebben.

 

Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 95–108

Megszakadt a hármas sikerszéria Clevelandben – érthető ez a Cavaliersre és annak legnagyobb sztárjára, Kyrie Irvingre is, hiszen a csapat három fantasztikus győzelmet gyűjtött be a múlt héten, a hét játékosának választott ifjú irányító pedig ezeken a találkozókon 35 pontot átlagolt. A leendő All Star-kisember betegséggel küzdve is vállalta a megméretést, de csak 14 pontig és négy gólpasszig jutott ilyen formában, az ellenfél cseréből kezdővé előlépő irányítója, Jarrett Jack pedig 26 pontot és 12 gólpasszt szállított róla a túloldalon.

A vendégeknél elképesztő sérüléshullám söpört végig az utóbbi egy (!) napban: Stephen Curry nem játszott kiment bokája miatt, Carl Landry a vállát fájlalta, ezért át sem öltözött, az újonc Harrison Barnes szintén végigülte a találkozót, ahogy a kezdőcenter, Andrew Bogut is – utóbbit csak elővigyázatosságból nem játszatta Mark Jackson mester. Ennek következtében az említett Jack mellett a másik két egészséges húzóemberre, Klay Thompsonra (32 pont, nyolcból hat tripla) és David Lee-re (20 pont, 13 lepattanó, nyolc gólpassz) maradt a munka dandárja, de így is simán célba ért a GSW.
A Cavaliers legjobb dobói:
T. Thompson, Waiters 18-18, T. Zeller 16
A Warriors legjobb dobói:
K. Thompson 32, Jack 26, D. Lee 20

Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 90–117

A Pistons kisebb meglepetésre nem tudta felvenni a kesztyűt a csoportrivális Milwaukee-val. A 30-at szóró Brandon Jennings megint a harmadik negyedben robbantott – csak ebben a periódusban termelt 20-at –, ezt a 12 percet 19 pontos különbséggel nyerte meg a Bucks, így nem forgott már veszélyben a győzelem az utolsó etapban sem. A hazaiaknál Andre Drummond, az újonc cserecenter élete (profi) mérkőzését játszotta, 18 pontos, 18 lepattanós dupla duplájához viszont most képtelenek voltak felnőni a társak, főleg védekezésben mondott csődöt a vendéglátó.
A Pistons legjobb dobói: Drummond 18, Monroe 14, Singler 12
A Bucks legjobb dobói: Jennings 30, Dunleavy 17, Ellis 14

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: LaMarcus Aldridge, aki texasiként végezte ki a Dallast, 29 pontjából ötöt szerzett az utolsó öt szekundum alatt, egyenlítő tripla és győztes dupla a dudaszó pillanatában, talán élete mérkőzését játszotta a leendő All Star.
A nap lúzere: OJ Mayo, aki ha csak „nem csinál semmit”, akkor is legalább hosszabbításra menti a derbit, de ő egy másodperccel a lefújás előtt belemenést követett el, és elvesztette a mérkőzést a Dallasnak – pedig 21 ponttal is vezetett a Mavericks.

Portland Trail Blazers–Dallas Mavericks 106–104

Elképesztő jelenetek zajlottak le a játéknap egyébként is legjobb mérkőzésének várt találkozóján. A Chris Kaman nélkül kiálló Dallas 21 ponttal vezetett a harmadik negyed közepén, utána viszont eléggé szétesett a 26 pontos Dirk Nowitzki fémjelezte alakulat. Volt olyan jelenet is, mikor hatan voltak a pályán a vendégek, amiért természetesen technikai hiba járt, de ennél sokkal rosszabbat jelentett a Mavericks szemszögéből, hogy „sikerült” elérni, hogy a Portland vérszemet kapjon.

Ki más vezette volna a hazaiak feltámadását, mint a texasi illetőségű LaMarcus Aldridge, aki most elég jó választ adott az őt az All Star-csapattagságra nem érdemesnek tartóknak: 29 pontos, 13 lepattanós duplájából az egyenlítő triplát (!) és a győztes duplát az utolsó öt másodpercre tartogatta! A két jelenet között OJ Mayo belemenést követett el, ami után természetesen megkaphatta a labdát a hazai gárda, és az említett Aldridge gyönyörű fordulásos tempójával meg is nyerte a fantasztikus derbit!
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 29, Hickson 26, Matthews 26
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 26, D. Collison 17, Mayo 15

Los Angeles Lakers–New Orleans Hornets 111–106

A Los Angeles Lakers most végre abban a felállásban játszhatott a régóta sérült Steve Blake visszatérésével, amelyikben mostantól harcolhat idei céljaiért – csak az egész évre kieső Jordan Hill nem lehetett a nevezettek közt hazai oldalon. Kobe Bryant folytatta azt az utat, amin a múlt héten elindult, és megint eljutott 11 gólpasszig, közben csupán 12 dobással próbálkozott mezőnyből – azaz teljes mértékben csapatjátékosként funkcionált a parketten.

Dwight Howard ihletettebb formában pattogtatott, mint legutóbb, igaz, 24 pontja mellé csupán négy lepattanó társult, ám a tőle érkező öt labdaszerzés, illetve négy dobásblokkolás az extra kategóriába sorolható. A majd egy hónapja a sufniból előszedett Earl Clark 20 pontos, 12 lepattanós dupla duplájával bizonyította, hogy jó helyen van a Lakers kezdőjében, míg Steve Nash az utolsó negyedben szépen felkapaszkodó New Orleanst egy fontos triplával szakította le.

Harmadszor nyert zsinórban a Los Angeles-i alakulat – ez csupán másodszor történt meg Kobe Bryantékkel ebben a szezonban –, de még így is öt győzelemre van az 50 százalékos küszöb a rengeteg idegenbeli találkozó előtt álló aranysárga-liláktól. Azt érdemes megjegyezni, hogy a vendégeknél szinte mindenki brillírozott, Greivis Vásquez a maga 15 pontos, 15 gólpasszos dupla duplájával megmutatta, hogy hátvédposzton még mindig reménytelen a Lakers védekezése – ezt Eric Gordon 25 pontos teljesítménye is megerősítette.
A Lakers legjobb dobói:
D. Howard 24, Clark 20, Jamison 16
A Hornets legjobb dobói:
E. Gordon 25, A. Davis 18, R. Anderson, R. Lopez 16-16

NBA
ALAPSZAKASZ, 88. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 95–108
Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 90–117
Portland Trail Blazers–Dallas Mavericks 106–104
Los Angeles Lakers–New Orleans Hornets 111–106
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik