Hanga Ádámot draftolta a San Antonio Spurs!

Vágólapra másolva!
2011.06.24. 07:13
null
A második körben Hangát választotta a Spurs<br /> (Fotó: Szabó Miklós)
Hanga Ádám 59. választottként elkelt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság 2011-es játékosbörzéjén. A magyar sportolót a San Antonio Spurs választotta. Az 1/1-es idén Kyrie Irving lett, akit a Cleveland Cavaliers draftolt.

Ezúttal magyar játékosért is szoríthattunk az NBA játékosbörzéjén. Az előzetes várakozások alapján Hanga Ádámnak esélye volt arra, hogy valamelyik csapat kiválasztja az idei drafton. A San Antonio Spurs pedig úgy döntött, hogy a második kör 29. „pickjét” Hanga Ádámra áldozza.

„Köszönöm szépen mindenkinek, aki fent maradt ilyen későig, és szurkolt nekem! Nagyon-nagyon örülök ennek a dolognak! Most alszom egy nagyot, és holnap részleteket is fogok írni! Jó pihenést mindenkinek!" – írta Hanga a Facebook-oldalán.

Azt természetesen egyelőre még nem lehet tudni, hogy a Spursben szóhoz jut-e majd. Továbbra is az a valószínű, hogy a következő szezont még Spanyolországban tölti. Mint ismert, a magyar férfi kosárlabdasport legtehetségesebb játékosa a nyáron kettő plusz két évre a spanyol élvonalbeli Assignia Manresa csapatához szerződött az Albacomptól.

Hanga is úgy véli, hogy a következő esztendőben még biztosan Spanyolországban kell (meg)erősödnie.

„Elmondhatatlanul boldog vagyok és óriási dolognak tartom. Nyilván nem azzal számolnak, hogy jövőre vagy két év múlva majd ott játszom. Az elsődleges cél most az, hogy Spanyolországba fogok menni. Bár még nem beszéltem a Spursszel, hogy mi a tervük, de azt gondolom, hogy hagynak megerősödni a spanyol ligában, és ha készen állok arra, hogy a Spursben szerepeljek, akkor nyilván szükségük lesz rám” – mondta a Mennyei játszótér-blognak adott videóinterjúban Hanga Ádám.

HANGA JÓ ÚTON HALAD

„Feláll a szőr a karomon, ez csodálatos. Biztos vagyok benne, hogy ettől a fejleménytől Ádám nem lesz elbizakodott, jó úton jár a helyes önértékelés felé.

Egyértelműen megvannak a képességei ahhoz, hogy a világ legerősebb ligájában játsszon, és augusztusban sokat jelenthet neki az Európa-bajnoki pótselejtező, melynek sikeres elvégzése esetén a legjobbakkal játszhat az Eb-n" – mondta Mészáros Lajos, a magyar válogatott szakmai igazgatója az MTI-nek.

A Spurs részéről érkező első nyilatkozatok alapján a magyar kosarasnak elsősorban védekezésben kell fejlődnie, hogy NBA-szinten teljesítsen.

„Nagyon gyors és atletikus játékos, kiváló támadó képességekkel – mondta Hangáról R.C. Buford, a Spurs általános igazgatója. – Nem tudom, hogy valaha is fejvesztve rohant volna vissza védekezni, de remélhetőleg meg tudjuk őt ismertetni ezzel. Olyan srác, akinek nagyon kedveljük a személyiségét. Meglátjuk, hogy mi fog történni.”

Eddig mindössze egy magyar játékos, Dávid Kornél szerepelt az NBA-ben, de ő nem a drafton keresztül került a ligába, így Hanga lett az első magyar, akit a játékosbörzén kiválasztott egy NBA-s klub.

Ami a „többieket” illeti! Az előzetes elemzések szerint ebben az évben Kyrie Irving és Derrick Williams kimagaslott a mezőnyből, így kettejük közül kerülhetett ki az 1/1-es. A szezonban igen gyengén szereplő Cleveland Cavaliers végül úgy döntött, hogy előbbivel erősíti meg a keretét, így Williams maradt a Minnesota Timberwolvesnak. A harmadik helyen Enes Kantert választotta a Utah Jazz.

SZAVAZÁS

Ön szerint bemutatkozik Hanga Ádám az NBA-ben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

HANGA ÁDÁM A 2010–2011-ES IDÉNYBEN

2011-ES NBA-DRAFT
1. KÖR
1. Kyrie Irving Cleveland Cavaliers
2. Derrick Williams Minnesota Timberwolves
3. Enes Kanter Utah Jazz
4. Tristan Thompson Cleveland Cavaliers
5. Jonas Valanciunas Toronto Raptors
6. Jan Vesely Washington Wizards
7. Bismack Biyembo Sacramento Kings
8. Brandon Knight Detroit Pistons
9. Kemba Walker Charlotte Bobcats
10. Jimmer Fredette Milwaukee Bucks
11. Klay Thompson Golden State Warriors
12. Alec Burks Utah Jazz
13. Markieff Morris Phoenix Suns
14. Marcus Morris Houston Rockets
15. Kawhi Leonard Indiana Pacers
16. Nikola Vucevic Philadelphia 76ers
17. Iman Shumpert New York Knicks
18. Chris Singleton Washington Wizards
19. Tobias Harris Charlotte Bobcats
20. Donatas Motiejunas Minnesota Timberwolves
21. Nolan Smith Portland Trail Blazers
22. Kenneth Faried Denver Nuggets
23. Nikola Mirotics Houston Rockets
24. Reggie Jackson Oklahoma City Thunder
25. MarShon Brooks Boston Celtics
26. Jordan Hamilton Dallas Mavericks
27. JaJuan Johnson New Jersey Nets
28. Norris Cole Chicago Bulls
29. Cory Joseph San Antonio Spurs
30. Jimmy Butler Chicago Bulls
2011-ES NBA-DRAFT
2. KÖR
31. Bojan Bogdanovics Miami Heat
32. Justin Harper Cleveland Cavaliers
33. Kyle Singler Detroit Pistons
34. Shelvin Mack Washington Wizards
35. Tyler Honeycutt Sacramento Kings
36. Jordan Williams New Jersey Nets
37. Trey Thompkins Los Angeles Clippers
38. Chandler Parsons Houston Rockets
39. Jeremy Tyler Charlotte Bobcats
40. Jon Leuer Milwaukee Bucks
41. Darius Morris Los Angeles Lakers
42. Davis Bertans Indiana Pacers
43. Malcolm Lee Chicago Bulls
44. Charles Jenkins Golden State Warriors
45. Josh Harrellson New Orleans Hornets
46. Andrew Goudelock Los Angeles Lakers
47. Travis Leslie Los Angeles Clippers
48. Keith Benson Atlanta Hawks
49. Josh Selby Memphis Grizzlies
50. Lavoy Allen Philadelphia 76ers
51. Jon Diebler Portland Trail Blazers
52. Vernon Macklin Detroit Pistons
53. DeAndre Liggins Orlando Magic
54. Milan Macsvan Cleveland Cavaliers
55. E'Twaun Moore Boston Celtics
56. Chukwudiebere Maduabum Los Angeles Lakers
57. Targuy Ngombo Dallas Mavericks
58. Ater Majok Los Angeles Lakers
59. Hanga Ádám San Antonio Spurs
60. Isaiah Thomas Sacramento Kings
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik