A 16-0-s roham is kevés volt a Bostonnak

Vágólapra másolva!
2011.01.01. 13:32
null
A Nagy Tanakodó, avagy Shaq O'Neal sem tudja a Boston mélyrepülésének pontos okát (Fotó: Action Images)
A 20 pontot és 11 gólpasszt jegyző Chris Paul vezérletével az idegenben amúgy csapnivalóan teljesítő New Orleans Hornets 83–81-re győzött a sérült Kevin Garnettet nélkülöző, 14-es győzelmi sorozata után kisebb gödörbe kerülő Boston Celtics csarnokában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Trevor Ariza 1:34 perccel a befejezés előtt dobta azt a triplát, amelyikkel a New Orleans a végső dudaszóig kitartó előnyt szerzett Bostonban. A 19 ponttal záró David West négy pontja is kellett az utolsó percben, no és persze az, hogy a Celtics legeredményesebb játékosa, a 18 pontot elérő Ray Allen utolsó pillanatokban útjára indított triplája célt tévesszen.

A New Orleans a megelőző hét idegenbeli mérkőzését rendre elveszítette, míg a Boston közelmúltbeli 14-es győzelmi sorozata után négy meccsből már a harmadikat veszítette el. Némi magyarázat a rossz szériára, hogy a régóta sérült Rajon Rondo, Kendrick Perkins és Delonte West után Kevin Garnett is kidőlt, nem játszhatott.

Hat és fél perccel a befejezés előtt – egy döntőnek ígérkező 16–0-s rohamot követően – hét ponttal még a Boston vezetett (73–66), de előnyét nem tudta megtartani. A vendégeknél Chris Paul 20 ponttal, 11 assziszttal és hat labdaszerzéssel ékesített produkcióval vitte a prímet, Emeka Okafor 18 ponttal, 13 lepattanóval volt nagyszerű hadsegédje.

Kobe Bryant 33 ponttal, Pau Gasol 20-szal, Lamar Odom 18-cal vette ki a részét a Los Angeles Lakers utolsó óévi győzelméből. A bajnok a megelőző két hazai meccsén súlyos vereséget szenvedett, emiatt volt különösen fontos ez a siker. Rendkívül izgalmas volt a végjáték, Bryant 1.9 másodperccel a vége előtt elsüllyesztett két büntetője is kellett a sikerhez, ezzel együtt tény: a makacsul küzdő Philadelphia egyetlen pillanatig sem vezetett – a Lakersnek ez volt a hatodik „faltól falig" győzelme az idényben.

A Phoenix a Detroiton állt bosszút az utóbbi meccseken kapott temérdek kosárért, és kiváló védekezéssel, Vince Carter 19 pontja mentén véget vetett négyes kudarcsorozatának. A játéknap pontkirálya a torontói DeMar DeRozan volt, azonban 37 pontos egyéni csúcsa nem volt elég a Houston legyőzéséhez; a Rockets a legutóbbi tíz meccséből a nyolcadikat nyerte meg.

Ezzel szemben a legutóbbi idény pontkirálya, Kevin Durant 33 pontja – és szezoncsúcsot jelentő öt triplája – nem ment veszendőbe, csapata, az Oklahoma City Thunder kemény csatában legyűrte az Atlantát; a győzelemhez természetesen szükség volt társaira is, elsősorban Russell Westbrookra, aki tripla duplát (23 pont, 10-10 gólpassz és lepattanó) ért el.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 66. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–New Orleans Hornets 81–83  
Charlotte Bobcats–Golden State Warriors 95–96  
Chicago Bulls–New Jersey Nets 90–81  
Houston Rockets–Toronto Raptors 114–105  
Indiana Pacers–Washington Wizards 95–86  
Los Angeles Lakers–Philadelphia 76ers 102–98  
Oklahoma City Thunder–Atlanta Hawks 103–94  
Phoenix Suns–Detroit Pistons 92–75  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik