Kobe Bryant negyven pontot varázsolt

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 07:28
null
Kobe Bryant (Lakers) keresi a társakat Grant Hill (háttal) és Steve Nash (balra, mindkettő (Suns) között<br />(Fotó: Action Images)
Az &eacute;szak-amerikai kos&aacute;rlabda-bajnoks&aacute;g (NBA) Nyugati főcsoportj&aacute;nak d&ouml;ntőj&eacute;ben a Los Angeles Lakers hazai p&aacute;ly&aacute;n 128&ndash;107-re nyert a Phoenix Suns ellen, &iacute;gy 1&ndash;0-s előnyre tett szert az egyik f&eacute;l negyedik győzelm&eacute;ig tart&oacute; p&aacute;rviadalban. A tal&aacute;lkoz&oacute; &eacute;s a hazai siker kulcsembere a negyven pontot szerző Kobe Bryant volt.

A két együttes abszolút nyílt és támadó felfogású csatájában a Lakers tulajdonképpen végig vezetve győzött, már az első negyed végén kilencpontos előnyt szerzett magának. Bár az eleje kifejezetten döcögősen indult, a második percben még dobott pont nélkül álltak a hazaiak, nem úgy az addig már hétnél járó vendégek. A fordulat az első felvonás hajrájában jött el, amelyet egypontos vendégelőnyt követően (22–23), 13–3-ra nyert meg a házigazda. Onnantól kezdve pedig nyeregbe kerültek és nem volt megállás.

Magabiztos sikerét azonban csak második félidei remek teljesítményével érdemelte ki a vendéglátó gárda. A harmadik negyedben 21 pontot szerző Bryant jelenléte és ponterős játéka döntőnek bizonyult a sima végkifejletet illetően.

A Lakers legnagyobb csillaga mellett Lamar Odom vette ki részét leginkább a győzelemből, a maga 19 pontjával és ugyanannyi lepattanójával. Pau Gasol 21 pontja, különösképpen 10/13-as mezőnybeli mutatója hasonlóképpen említést érdemel. Többen a Sunsból is megszórták magukat, Amare Stoudemire 23 ponttal csapata legeredményesebbje lett, de ez sem bizonyult elégnek, még a tisztes helytálláshoz sem.

Az NBA-címvédő Lakers hetedik győzelmét aratta megszakítás nélkül a rájátszásban, a Suns viszont hat megnyert mérkőzést követően először volt kénytelen vesztesként elhagyni a parkettet.

Folytatás szerda este, még mindig Los Angelesben.

 NBA
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS  
Los Angeles Lakers (1.)–Phoenix Suns (3.)   128–107
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 1–0, a Lakers javára  

 

Legfrissebb hírek

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

Amerikai sportok
2025.06.22. 19:06

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59
Ezek is érdekelhetik