Budapesti Farkasok: Újvidéken át vezet az út a döntőbe

Iványi Márton DávidIványi Márton Dávid
Vágólapra másolva!
2007.10.11. 21:26
A Budapesti Farkasok csapata fennállásának legnehezebb idénye a vége felé közeledik. A társaság március óta összesen 14 meccset játszott, ami egy olyan sportágban, ahol a profik se játszanak többet 18-20-nál egy évben, igen megterhelőnek számít. Azonban mielőtt a játékosok téli pihenőre vonulnának, szeretnék elhódítani SELAF kupát. Az elődöntőben október 13-án a Szőnyi úton a Novi Sad Dukes csapatát fogadják.
A Farkasok a magyar bajnokságban
NS-archív
A Farkasok a magyar bajnokságban
A Farkasok a magyar bajnokságban
NS-archív
A Farkasok a magyar bajnokságban

A budapesti gárda nagy tervekkel és igen megterhelő meccsbeosztással vágott neki az idei évnek. A két nemzetközi kupa elhódításáért indult hadjáratuk során a tavaszi idényben 13 meccset játszottak 13 hét alatt. Az osztrák első osztály rájátszásába 7-1-es mérleggel jutottak. A nagy hajtásnak azonban meglett a böjtje, a fogadóirodák által is esélytelenebbnek tartott St. Pölten Invaders az elődöntőben 22-20-as arányú győzelmet aratott Budapesten az indiszponáltan játszó Farkasok felett.

A csalódott játékosok így rossz szájízzel vonultak rövid nyári pihenőre, mindössze egy hónapra akasztották szögre sisakjaikat, majd augusztusban megkezdték felkészülésüket a Dél-Európai Amerikaifuotball-liga őszi szezonjára.

Ebben a versenysorozatban a magyar csapat tavasszal négyből négy meccset nyert, meggyőző magabiztossággal, így meglepetésként hatott, hogy a Wolves első őszi meccsén 31-20 arányú vereséget szenvedett Vukovi Beograd otthonában.

A belgrádi meccs során a magyar játékosok ugyan nélkülözték első és második számú irányítójukat is, illetve fennállásuk során először játszottak szakadó esőben, azonban a túra legnagyobb tanulsága a vereség mellett mégsem ez volt.

Szembetűnő volt, hogy a sokak által lesajnált, sokáig háború sújtotta déli szomszédnál milyen körülményeket képesek biztosítani a sportág számára. A szerb csapat olyan műfüves létesítménnyel, öltözőkkel, klubépülettel és saját edzőteremmel rendelkezik, amelyekről itthoni csapataink álmodni sem mernek.

A bajnokság északi csoportját végül 6-1-es mérleggel megnyerő Farkasok október 13-án a Szőnyi úti BVSC stadionban a Novi Sad Dukes-t fogadja SELAF elődöntőjében. A két csapat tavasszal már találkozott Budapesten, akkor az újvidékiek 20-26-ra vezettek a félidőben, végül azonban 46-26-ra diadalmaskodott a Wolves. Ha magyar csapat túljut mostani ellenfelén, az október végén megrendezendő döntőben lehetősége lehet a Beograd Vukovi elleni visszavágásra, akik a másik ág abszolút esélyesei.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik