Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland helye már biztos a nyolc között
A hétvégén lezárulnak a csoportmeccsek a Franciaországban zajló rögbi-világbajnokságon. A három nagy déli együttes, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland helye már biztos a negyeddöntőben, hiszen már megnyerték a saját csoportjukat. Öt hely azonban még kiadó, tíz nemzetnek van még esélye bejutni a legjobb nyolc közé. Két csapat, a portugál és a japán kedden lejátszotta utolsó csoportmérkőzését, egyben befejezte világbajnoki szereplését. Mégsem távoznak üres kézzel: minden résztvevő játékos kap egy-egy emlékérmet.

Mark Chisholm (balra) és George Smith (jobbra) a dél-afrikaiak Montpellier-ben tartott edzésén: ők már biztosították helyüket a negyeddöntőben

Mark Chisholm (balra) és George Smith (jobbra) a dél-afrikaiak Montpellier-ben tartott edzésén: ők már biztosították helyüket a negyeddöntőben
A csoport: ki-ki meccset játszik Anglia és Tonga
Tonga válogatottja páratlan siker kapujában áll: ha döntetlent játszanak Angliával, már az is elég nekik a továbbjutáshoz! A meccs pénteken lesz a Parc du Princess-ben. Hogy mekkorát változott a rögbi az is jelzi, hogy a két együttes vb-n utoljára 1999-ben találkozott, akkor Anglia 101-10(!) arányban győzött, most viszont ki-ki meccset játszanak!
A meccs kemény összecsapásnak ígérkezik, hisz Tonga gyűjtötte eddig a legtöbb sárgalapot. Legjobb játékosuk Pierre Hole pedig jelenleg a vb ötödik legeredményesebb támadója 34 ponttal! A világbajnoki cím védője, Anglia tehát akkor lehet a csoportmásodik, megveri ezt a Tongát. A csoportmásodik pedig Ausztráliával játszik majd a négy közé jutásért október hatodikán.
B csoport: Wales vagy Fidzsi-szigetek?
Wales lehet Ausztrália mögött a második. Csütörtökön nekik elég a döntetlen Fidzsi-szigetek ellen. Akkor pontegyenlőség lesz ugyan, de a britek gólkülönbsége sokkal jobb. Shane Williams ráadásul fantasztikus formát mutat: versenyben van a legeredményesebb játékos címért. Eddig már öt célt szerzett. Fidzsi-szigeteknek természetesen meg kell vernie Walest, ha be akarnak jutni a legjobbak közé. A csoportmásodik Dél-Afrikával játszik majd október hetedikén.

A japán csapat és szurkolóik elköszöntek Franciaországtól és a vb-től
C csoport: a skótok visszavághatnak az olaszoknak
A csoport győztese toronymagasan a favorit Új-Zéland. A gólarányuk 224-33, eddig 33 célt vittek. Jellemző, hogy a második legeredményesebb csapat, az ausztrálok 24-nél jár! Mögötte második lehet Skócia, ha megveri Olaszországot vagy döntetlent játszik. Ez kemény összecsapás lesz, hisz idén, a Hat Nemzeten az olaszok már elpáholták őket a Murrayfielden. A meccs vasárnap lesz. Olaszországnak természetesen győznie kell, ha be akar jutni a nyolc közé. A csoportmásodik ellenfele a D-csoport győztese lesz október hetedikén.
D csoport: a „halál-csoportban” még minden megtörténhet
A legizgalmasabb helyzet itt alakult ki! Ha Argentína megveri Írországot, vagy döntetlent ér el, akkor megnyeri a csoportot. Írország viszont ki is eshet: ahhoz, hogy csoport-másodikak legyenek meg kell verniük az argentinokat, de nem is akárhogy: az íreknek bonuszt kell szerezni (úgy hogy négy célt visznek), és az argentinokat el kell zárniuk a bonusztól (hogy 7 ponttal vagy többel verik őket). Csak akkor lehetnek másodikak.
Elméletben még Grúzia is továbbjuthat – de ehhez Namíbiát és Franciaországot is meg kell verniük. A franciáknak elég, ha a grúzokat megverik és biztos a helyük. Namíbia edzője, Hakkies Husselman bejelentette, hogy ezt a meccset biztosan hozzák, legerősebb csapatát küldi pályára és megszerzik első vb-győzelmüket. Namíbia egyébként három meccsen nulla pontot szerzett, gólkülönbségük pedig -152.
Legfrissebb hírek

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata
Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen
Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54

Rögbi: centenáriumi mérkőzés lesz Budapesten márciusban
Egyéb csapat
2024.02.10. 09:46

Rögbi: rangos kupamérkőzést rendeznek Budapesten
Egyéb csapat
2023.11.30. 11:29
Ezek is érdekelhetik




