Megvan a második: harmincpontos argentin győzelem Grúzia ellen

Vágólapra másolva!
2007.09.12. 09:50
A Franciaországban zajló rögbi-világbajnokságon második mérkőzését is megnyerte az argentin válogatott, amely a franciák legyőzését követően ezúttal Grúziánál bizonyult jobbnak.

A pénteken megkezdődött vb rögtön meglepetéssel indult, hiszen a házigazda franciák, a vb egyik esélyesei hazai pályán ötpontos vereséget szenvedtek attól az argentin csapattól, amely a világ egyik legjobbja, de azért nem az a szint, hogy csak úgy legyőzhesse a legnagyobbakat. Pénteken azonban ez is megtörtént.

Hogy a nyitómeccsen aratott győzelem nem egy kiszaladt eredmény volt, azt a Pumák a második mérkőzésükön, Grúzia ellen igazolták. Igaz, a vártnál talán nehezebben.

Persze, a grúzokat még a sportág legnagyobbjainak sem illik félvállról venniük, de ellenük azért nem a győzelem a kérdéses, hanem sokkal inkább annak nagysága, valamint hogy mikor sikerül megtörni a rendkívül szívós, a sportághoz hihetetlenül jó fizikai adottságokkal rendelkező grúz csapatot.

Ennek köszönhetően a félidőben még csak 6-3-ra vezettek az argentinok, a vb első olyan nyitófelvonását maguk mögött tudva, amelyben nem vittek cél a csapatok.

A második felvonásban aztán mindössze hét percet kellett várni erre, akkor Lucas Borges célt vitt, így elhúztak az argentinok. Megtörtek a grúzok, hiszen kilenc perccel később már 21-3-ra vezettek a dél-amerikaiak.

A hajrában aztán még nagyobb lett a különbség a két csapat között, Argentína igazolva a papírformát 30 ponttal nyert és gazdagodott plusz egy bonusszal is.

A mérkőzésen hat kulcsjátékosát nélkülöző Argentína ezzel a D csoport első helyére lépett, igaz az ötösből egyedül játszottak le eddig két találkozót.


Az argentinok a következő találkozójukat 22-én, a nyitófordulóban Írországtól tizenöt pontos - 32-17 - vereséget szenvedő Namíbia ellen játsszák a Pumák.

A vb szerdán három mérkőzéssel folytatódik: Egyesült Államok-Tonga (A csoport), Japán - Fidzsi-szigetek (B csoport) és Olaszország-Románia (C csoport) összecsapásokat rendeznek.

Tonga, Fidzsi-szigetek és Románia ezen a találkozón mutatkozik be a vb-n, amelyet az amerikaiak, a japánok és az olaszok is vereséggel kezdtek.

RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG:

  • D-CSOPORT:
  • Argentína – Grúzia 33-3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik