Amerikai futball: Michael Vicket öt év börtönre is ítélhetik

Vágólapra másolva!
2007.08.29. 13:16
Állatvédő jogászok tüntetnek Michael Vick ellen Atlantában
Reuters
Állatvédő jogászok tüntetnek Michael Vick ellen Atlantában
Állatvédő jogászok tüntetnek Michael Vick ellen Atlantában
Reuters
Állatvédő jogászok tüntetnek Michael Vick ellen Atlantában

Ötéves börtönbüntetést is kaphat Michael Vick, az NFL-ben szereplő Atlanta Falcons irányítója, aki 2001 óta szervezett kutyaviadalokat.

A 27 éves sztár a vádak szerint társszervezője volt a Bad News Kennels bűnbandának, amely gyakran az egyik fél pusztulásáig verekedtette egymással a kutyákat, a sebesült állatokat pedig különböző módszerekkel – agyonlőtték, vízbe fojtották, felakasztották, áramot vezettek bele, agyonütötték vagy földhöz csapdosták – kivégezték.

„Bocsánatot kérek azért, amit tettem, illetve engedtem, hogy megtegyék. Ideje felnőnöm” – mondta Vick, akit tíz évre szóló, 130 millió dolláros szerződés köt a Falconshoz, de jelenleg fizetés nélküli eltiltást szabott ki rá a liga (a bajnokság szeptember 6-án kezdődik). Vick ügyében december 10-én dönt a bíróság.
Legfrissebb hírek

NFL: Hurts Kaepernicket és Vicket idézte; Jefferson rekordja

Amerikai sportok
2022.12.01. 19:40

NFL: Amerika kedvence volt, de kutyaviadalok miatt börtönbe került

Amerikai sportok
2020.04.09. 10:55

NFL: visszavonul a négyszeres Pro Bowl-résztvevő irányító

NFL
2017.02.05. 09:12

NFL: Vick Pittsburghben, a Dallas-sztár sem játszhat idén

NFL
2015.08.26. 16:57

NFL: irányítókeringő - Vick a Jetsben, Schaub Oaklandben

NFL
2014.03.24. 19:21

NFL: csökkent Vick fizetése, a Giants kitette Bradshaw-t

NFL
2013.02.11. 19:55

NFL: Vick és Cutler sem játszhat a hétvégén

NFL
2012.11.16. 18:49

Börtöntöltelékből közönségkedvenc - akik megkapták a második esélyt

Egyéb csapat
2010.12.24. 15:36
Ezek is érdekelhetik