Gloucester hazai pályán veretlen maradt az alapszakaszban

Velkovics VilmosVelkovics Vilmos
Vágólapra másolva!
2007.03.25. 21:43
A Gloucester alaposan megdolgozott a győzelemért a Newcastle ellenében. Jake Boer és Ryan Lamb második félidőben vitt céljai alapozták meg a győzelmet, az irányító Lamb vetődése a vége előtt tíz perccel pedig beállította a 24-18-végas eredményt. Ezzel a tabella élére repítették a klubot. A győzelem azt is jelenti, hogy a Gloucester hazai pályán veretlenül fejezte be Premiership alapszakaszát.
Mike Tindallt (Gloucester) viszik földre
Mike Tindallt (Gloucester) viszik földre
Mike Tindallt (Gloucester) viszik földre
Mike Tindallt (Gloucester) viszik földre

Két formán kívül játszó csapat találkozott a Bristol – Northampton összecsapáson. A Bristol azonban nagyobb koncentrációval végül egy négy meccsen át tartó vereségi szériát tudott megtörni. Ez pedig azt jelenti, hogy a Szentek továbbra sem tudtak elszakadni a tabella utolsó helyéről. Ennek ellenére a Bristol edzője, Richard Hill elismerően nyilatkozott az ellenfélről, úgy vélte, csak pihent játékosainak köszönhette a sikert!

A forduló nagy meglepetése, hogy a Saracens megtörte London Irish szárnyalását. Az írek hazai pályán fogtak ki egy rossz napot: a szaracénok az első 15 percben három célt vittek és 17-0-ra elhúztak – még azelőtt hogy az első tolongásra egyáltalán sor került volna! A végeredmény a 76. percben alakult ki.

A Premiership, azaz az angol profi rögbi-bajnokság első osztályának alapszakaszából már csak két hétvége van hátra. A rájátszásban az alapszakasz győztese hazai pályán játszik a negyedik helyezettel, a második pedig a harmadikkal. Az elődöntők május 5-én lesznek, a döntőt pedig május 12-én rendezik Twickenhamben.

Az EDF Energy Cup-ban a két elődöntőt játszották a hét végén. Két angol és két walesi csapat jutott el a fordulóig.

A leicesteri Tigrisek igazi ideg-harcban csikarták ki a győzelmet Cardiffban. A Sale-t győzték le 10 ponttal (19-29). A mérkőzésen mindössze két cél esett: az első játékrészben a fantasztikus formában játszó Alesana Tuilagi keresztezte a célvonalat, a másodikban pedig Hipkiss. Üröm az örömben. Hogy a mérkőzésen a csapatkapitány Martin Corry könyök-sérülést szenvedett ezért a jövő héten nem játszhat a Stade Francaise ellen.

A kupa másik döntőse az Ospreys. A walesi csapat könnyűszerrel győzte le a Cardiff Blues együttesét. Fölényük akkora volt, hogy a kékek csak szabálytalanságok árán tudták tartani őket. Az első játékrészben három sárga lapot (időleges kiállítást) is kaptak, az emberelőnyökből pedig elhúzott az ellenfél.

EREDMÉNYEK:

RÖGBI PREMIERSHIP, ALAPSZAKASZ, 20.FORDULÓ:
London Irish-Saracens 7-22
Bristol - Northampton 31-29
Gloucester - Newcastle 24-18
The EDF Energy Cup, ELŐDÖNTŐ:
Ospreys - Cardiff Blues 27-10
Sale - Leicester 19-29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik