Vízilabda: sok sérülés befolyásolta Märcz Tamás kerethirdetését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 13:29
null
Märcz Tamás szerint erős kerettel várják az oroszok elleni mérkőzést (Fotó: Tumbász Hédi)
Tizennégy játékost hívott be az oroszok elleni, jövő keddi világliga- és Európa-kupa-selejtezőre készülő keretébe Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

A csapat – amely már biztos résztvevője az Ek nyolcas döntőjének – Győrben fogadja aktuális ellenfelét, és tekintettel arra, hogy a két válogatottat két fordulóval a zárás előtt két pont választja el egymásról, a mérkőzés az elsőséget befolyásoló rangadó lesz.

„Szokatlan módon elég sokat vártam a keret kijelölésével. Ennek fő oka az volt, hogy kapus-, center- és bekkposzton is történtek olyan sérülések, amelyek befolyásolták a döntésemet – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának a szakvezető. – Ennek ellenére erős kerettel várjuk a mérkőzést. Ezúttal eggyel több játékost hívtam meg, aminek az az oka, hogy lesz két komplett edzésünk hétfőn, amelyeken így kényelmesen tudunk gyakorolni.

A szövetségi kapitány egy játékosra külön kitért, Angyal Dániel, a Szolnok védője ugyanis az Európa-bajnokság óta most kaphat először lehetőséget.

„Korábban stabilan ott volt a keretben, és ugyan az elmúlt meccseken valóban hiányzott közülünk, de folyamatosan figyeltem a klubjában nyújtott teljesítményét. Jelenléte nem meglepetés, az erős orosz centerek mellett elkél a stabil fizikai háttér. A bekkjeink ugyan különböző karakterisztikával vannak felvértezve, de tudásszintjük megközelíti egymásét, szóval nagy konkurenciaharc lehet a poszton a jövőben” – mondta Märcz Tamás.

A FÉRFIVÁLOGATOTT OROSZOK ELLENI KERETE
Kapusok:
Csoma Kristóf (Miskolc), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Az A-csoport állása: 1. Magyarország 11 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 4, 4. Málta 0

A magyarok további programja
Február 19.

Magyarország–Oroszország, Győr 17.00
Március 12.
Málta–Magyarország

Az Európa-kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Horvátországban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik