Férfi vízilabda: két újoncot avathat Märcz Tamás Máltán

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 18:32
Két újoncot avathat a magyar férfi vízilabda-válogatott a Málta elleni világliga-selejtezőn. Märcz Tamás együttese már csoportelső, így a keddi, idegenbeli találkozó tét nélküli.

A szakvezető csütörtökön hirdette ki a keretét, amelybe bekerült Gyárfás Tamás, az Eger balkezese és Várnai Kristóf, a BVSC játékosa is – a szövetség honlapjának tájékoztatása szerint.Gyárfás Tamás, az Eger balkezese és Várnai Kristóf, a BVSC játékosa is – a szövetség honlapjának tájékoztatása szerint.

A válogatott hétfőn reggel edz a BVSC-uszodában, onnan indul majd a repülőtérre és a keddi meccs után szerdán Bécsen keresztül tér haza.

A magyar válogatott ott lesz az Európa-kupa nyolcas döntőjében, ahonnan a június második felében sorra kerülő belgrádi világliga szuperdöntőre lehet részvételi jogot szerezni. Utóbbi torna győztese elsőként jut kvótához a 2020-as tokiói olimpiára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Csoma Kristóf (Miskolc), Kardos Gergely (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Gyárfás Tamás (Eger), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Várnai Kristóf (BVSC)

A csoport állása: 1. Magyarország (már továbbjutott) 14 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 7, 4. Málta 0

A TOVÁBBI PROGRAM
6. FORDULÓ (március 12.)
Németország–Oroszország
Málta–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik