Férfi vízilabda: hét góllal kikaptunk az amerikaiaktól

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 20:01
null
Szép idő várta a csapatokat Duisburgban (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12–5-re kikapott az Egyesült Államoktól a Duisburgban zajló nemzetközi felkészülési torna első mérkőzésén.

 

A magyar és az amerikai válogatott a múlt heti budapesti világligadöntőn elkerülte egymást, ám a találkozás nem váratott sokáig magára, a duisburgi felkészülési viadal nyitányán összecsaptak a felek. Igaz, a csapatnévsor mindkét oldalon más volt, mint legutóbb: Dejan Udovicsics három, míg Märcz Tamás hat helyen változtatott együttese összetételén.

Az egyébként is fiatal, de a tornára még tovább fiatalított magyar csapat kapuját Vogel Soma őrizte, aki a világliga nyolcas döntőjét még kihagyta könyöksérülése miatt, a héten azonban már vállalni tudta a játékot. Az első negyedben jött is tőle a védjegyének számító büntetővédés, ennek is köszönhetően vezettek egy góllal a mieink nyolcpercnyi játék után.

A folytatásban viszont az amerikaiak akarata érvényesült, akik három gyors találattal jelentkeztek, majd a második szakasz végén újra betaláltak, miközben ezekre a gólokra nem érkezett magyar felelet. A válogatott természetesen nem adta fel a küzdelmet, de a sok kihagyott lehetőség miatt fokozatosan nőtt a különbség. A végére hétgólos lett a differencia, a helyzeteiket jóval precízebben értékesítő Egyesült Államok 12–5-re nyert. A magyar csapat szombaton 18.30-tól a kínaiak ellen száll medencébe.

FÉRFI VÍZILABDA, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, DUISBURG
Június 29., péntek

EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 12–5 (1–2, 4–0, 3–2, 4–1)
Duisburg, 200
néző. V: Arntzen, Schürmann (németek)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: McQuin – Carniglia 2, Vavic, Obert 1, Hallock 2, Lynde, Daube 1, Roelse 1, Bowen 2, Ramirez 1, Smith 1, Irving 1. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Vogel Soma – Manhercz K. 1, Erdélyi 1, Török B. 2, Bedő, Kovács Gergő, Vadovics. Csere: Angyal, Nagy Á., Német T., Pohl, Sedlmayer 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill 8/–
Gól – kettős emberelőnyből: 1/–, ill –
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Roelse (28. p.), ill. Erdélyi (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Remekül kezdtünk, kifejezetten jól mentünk bele a mérkőzésbe, keményen és dinamikusan játszottunk. A második negyedben négy-öt kidolgozott helyzetet is kihagytunk, ezt pedig rendre góllal büntették a leforduló amerikaiak. Ott kicsúszott a kezünkből az irányítás, amit már nem is tudtunk visszaszerezni. Jóval türelmesebb és fegyelmezettebb játékra lesz szükségünk a folytatásban, valamint precízebb támadásbefejezésekre.

20.15: Németország–Kína

Június 30., szombat
18.30: Magyarország–Kína
20.15: Németország–Egyesült Államok

Július 1., vasárnap
12.00: Egyesült Államok–Kína
13.45: Németország–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik