Férfi vízi Ek: megvan a Zágrábba utazó magyar keret

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 14:41
Kihirdette az Európa-kupa hétvégi, Zágrábban rendezendő nyolcas döntőjére utazó magyar férfi vízilabda-válogatott keretét Märcz Tamás szövetségi kapitány.

A szakember a bő, húszfős névsorból Kardos Gergelyt, Bedő Krisztiánt, Jansik Dávidot, Nagy Ádámot és Pásztor Mátyást hagyja itthon.

„Öt nagyon jó edzést tudtunk tartani, kifejezetten hasznosnak éreztem ezt a három napot. Érezhető, hogy sokat fejlődtünk csapatként ennyi idő alatt is” – fogalmazott a magyar szövetség honlapjának Märcz, aki szerint a játékosok harcoltak a helyekért.

„Akik kimaradtak, szintén jól teljesítettek, velük ugyanolyan erős lenne a válogatott. Akik bekerültek, semmiképpen sem kényelmesedhetnek el, hiszen ha valaki visszavesz, könnyen kikerülhet a keretből” – tette hozzá.

Elmondta, taktikailag sikerült előrelépniük, az edzések során kijöttek azok a hibák, amelyeknek ki kellett jönniük.

A csapat csütörtök reggel indul Zágrábba, ahol délután már edzést is vezényel a kapitány.

A magyarok a pénteki negyeddöntőben Montenegró csapatával mérkőznek, győzelem esetén az olasz–orosz összecsapás továbbjutójával találkoznak.

A tornáról a házigazdaként már biztos vl-résztvevő Szerbia mellett a legjobb három jut tovább a világliga belgrádi nyolcas döntőjébe, ahonnan a tornagyőztes elsőként harcolja ki a tokiói olimpiai szereplést.

A MAGYAR KERET
KAPUSOK:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnok Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC Újbuda), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)

A zágrábi férfi Európa-kupa nyolcas döntőjének programja:
péntek:
negyeddöntő

Magyarország–Montenegró 15.00
Spanyolország–Szerbia 16.45
Olaszország–Oroszország 18.30
Görögország–Horvátország 20.15

szombat:
az 5–8. helyért:
15.00 és 16.45

elődöntő:
18.30 és 20.15

vasárnap:
a 7. helyért 15.00
az 5. helyért 16.45
bronzmérkőzés 18.30
döntő 20.15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik