Mihók Attila: Számunkra több ez, mint megkönnyebbülés

Vágólapra másolva!
2024.02.12. 19:17
Mihók Attila megkönnyebbült (Fotó: MTI)
Nagy kő esett le Mihók Attila szívéről, miután a magyar nőii vízilabda-válogatott szétlövéssel megnyerte a Hollandia elleni világbajnoki negyeddöntőt Dohában, és ezzel olimpiai kvótát is szerzett,

 

„Egyelőre csak frenetikus boldogságot érzek, és úgy látom, a lányok is – kezdte az értékelését az M4 Sportnak Mihók Attila szövetségi kapitány. – Messziről indultunk, ez egy álom, és nagyon boldogok vagyunk.”

A magyar csapat végig irányította a vb-címvédő elleni mérkőzést, az utolsó negyedben többször is két góllal vezetett, végül a hollandok egyenlítettek, így szétlövésre volt szükség, amelyben a magyar csapat mind az öt kísérletét értékesítette, Magyari Alda pedig megfogta az utolsó holland próbálkozást.

„A védekezésünk összehasonlíthatatlanul jobb volt, beleértve az időszerű visszazárásainkat, a blokkjainkat, a védéseinket, a centereket pedig kivettük a játékból – folytatta a szakvezető. – Utólag azt mondom, persze, hogy ezt szerettük volna, ez volt a célunk, de a világbajnokot hogyan lehet megverni? Nehéz most bármit mondani, számunkra több ez, mint megkönnyebbülés, a csapatnak is hatalmas élmény, és úgy gondolom, ezt a sikert be kell építenünk a hozzáállásunkba.”

„Mindenki tudja milyen messziről, mélyről indultunk, komoly nehézségeken ment át ez a csapat mentálisan és fizikálisan egyaránt. Köszönöm a játékosaimnak, hogy hittek abban, amit mi úgy hívunk, az érem másik oldala. Vették a fáradtságot és az akaratot ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok szintjén is példamutató csapattá váljanak. Ez a mai siker talán ebből fakadt” – idézte Mihókot az MTI.

A tréner elmondta, rendkívül intenzív két hónap eredménye a megszerzett az olimpiai kvótát, amelynek kivívása az elsődleges feladata volt az irányítást a fukuokai vb után átvevő szakmai stábnak.

„Most picit ünneplünk, de holnap reggeltől más feladatokra koncentrálunk. Eddig az olimpiára szerettünk volna kijutni, most viszont világbajnoki érmet akarunk nyerni, lehetőleg minél fényesebbet” – mondta Mihók Attila, aki hozzátette, nem foglalkozott azzal, hogy a gyengén sikerült eindhoveni Európa-bajnokság után – ahol ötödik lett a csapat – sok kritikát kapott.

Keszthelyi Rita csapatkapitány sejtet5te, hogy szoros lesz a vége.

„Az elmúlt három napban csak azt sulykoltuk magunkban, hogy képesek vagyunk nyerni, bármi is történik a mérkőzésen. Szemernyi kétség sem volt bennünk, szerintem végig látszott, hogy egy pillanatra sem vesztettük el a hitünket – mondta Keszthelyi. – A hollandok nem tudtak úgy örülni egy-egy blokknál mint mi, egyedül a kapusuk volt eksztázisban, míg nálunk egytől egyig mindenki tűzön-vízen át ment a másikért. A többiek nevettek rajta, hogy a végén kaptunk egy gólt, és büntetők döntöttek, mert vasárnap mondtam, hogy gyakoroljuk az ötösöket. Még jó, hogy gyakoroltuk…”

Mivel a magyar válogatott négy játékosa – Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Leimeter Dóra – kipontozódott, Mihóknak gyakorlatilag nem volt „választása”, hogy kikre bízza az ötmétereseket, hiszen Vályi Vanda kisebb könyöksérüléssel játszik a tornán.

Magyari Alda kulcsvédést mutatott be a szétlövés során, azzal nyert a válogatott, de a kapus szerényen nyilatkozott a meccs után. 

„Ez a meccs mindenen, csak nem az utolsó védésen múlt. Amiről korábban beszéltünk, pozitív értelemben véve »megérkezett« erre a mérkőzésre, az első perctől kezdve összeállt a védekezésünk és a támadásunk. Szerintem a többiek sem érezték, hogy ezt a meccset kiengedhetnénk a kezünkből. Nagyszerű érzés volt így a kapuban állni. Csak arra tudok gondolni, hogy mennünk kell tovább, és nincs megállás. Ha tényleg így játszunk, jöhet bárki! Arra viszont figyelnünk kell, hogy ne szálljunk el magunktól” – fogalmazott Magyari.

Gurisatti Gréta úgy érezte, nem veszíthetik el a találkozót.

„Azt éreztem végig, hogy jobban megérdemeljük, annyira jó volt a védekezésünk. Sokkal több fórt kaptak, ezt folyamatosan kivédekezni óriási dolog volt úgy, hogy nálunk a végén négyen pontozódtak ki, azaz sokkal több oxigént használtunk el” – mondta Gurisatti, aki megjegyezte, az a magyar játékos, aki ilyen szívvel tud harcolni, az a végén is be fogja lőni az ötméterest, és így is lett. Hozzátette, az Eb óta véleménye szerint egyetlen csapat sem dolgozott annyit, mint a magyar.

Talán az egész vb egyik legszebb védekezését mutatta be a találkozón Garda Krisztina, aki a magyarok első találatát lőtte az összecsapáson.

„Szenzációs meccs volt, óriási csapatmunka. A védekezésbe beletettük a szívünket és lelkünket, támadásban pedig szenzációs gólokat lőttünk. Egy pillanatra sem bizonytalanodtunk el, és a végén is úgy voltunk vele, hogy ez bizony a mi meccsünk, akármi van” – mondta Garda, hozzátéve: külön örül annak, hogy a négybe kerüléssel biztosították az olimpiai részvételt.

VÍZILABDA-VB, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Hollandia 8–8 (1–1, 3–1, 1–2, 3–4) – ötméteresekkel 5–4

MADARAS NORBERT: VÉGIG AZT ÉREZTEM, NEM KAPHATUNK KI

„Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen a csoportgyőzelemért az volt a jutalmunk, hogy a világ- és Európa-bajnokkal játszhatunk a negyeddöntőben. Viszont hittem abban, hogy meg tudja csinálni a csapat, amely az ausztrálok ellen lendületbe jött. A mérkőzés közben végig azt éreztem, hogy egyszerűen igazságtalan lenne, ha ma kikapnánk” – nyilatkozta az MTI-nek a játékosként egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert. Az MVLSZ elnöke kiemelte, a gyengébben sikerült Európa-bajnokság miatt valamelyest felmentést tud adni a Mihók Attila és Cseh Sándor által vezetett szakmai stábnak, amelynek mindössze három hónapja volt a felkészülésre. „Az Európa-bajnokság után azt nyilatkoztam, hogy valamiért nem látszik az a munka, amit elvégeztek. Sok dolgot behoztak, vagy másképpen csináltak, mint korábban, de ez egyszerűen nem látszódott, miközben tudtam, mennyit dolgoztak. Ezen valahogy át kellett lendülniük. Az egész hangulat jobb itt, mint az Európa-bajnokságon, ahol egyszerűen még nem állt az össze a dolog.”

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik