Öttusa: Zemán Zóra az idén is világversenyek dobogóján állna

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 18:28
null
Címkék
A 17 éves öttusázó, Zemán Zóra az első lépéseket már megtette, hogy az idén is érmekért szálljon harcba a korosztályos világeseményeken.

Az idén már az U19-es és a juniorkorú öttusázók számára is rendeztek egy-egy válogatóversenyt a 2024-es világviadalokra. A női mezőnyben mindkét korosztályban a Budapesti Honvéd 17 éves ígérete, Zemán Zóra állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Zóra – akinek klubjában Kovács Tamás szakosztály-igazgató, vezetőedző koordinálja edzéseit – remek szereplése nem meglepő, hiszen tavaly a nemzetközi porondon is figyelemre méltó eredményeket ért el.

Például az U19-es korosztály elsőéveseként

a litvániai Európa- és a törökországi világbajnokságon is egyéni bronzérmet érdemelt ki,

az Eb-n nem mellesleg a leánycsapattal és Tamás Botonddal vegyes váltóban is győzött, továbbá a lányokkal a vb-n is felállhatott a dobogó második fokára.

Zemán Zóra az idei első juniorválogató győztese (balra Mészáros Emma, jobbra Herbák Emma) Forrás: Budapesti Honvéd

És miután 2023-ban az U19-es ob-n győzött, a junioroknál pedig második lett, összteljesítményét az esztendő végén a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) az év legjobb leány utánpótlás-versenyzőjének járó kitüntetéssel jutalmazta.

„Bíztam benne, hogy hasonlóan sikeresen tudom elkezdeni ezt az évet, mint a tavalyit – mondja Zóra. – Remélem, hogy a folytatásban is sikerül mindent úgy csinálnom, ahogyan elterveztem és tőlem telik. Az elsődleges célom, hogy az U19-esek és a juniorok világversenyén is szerepeljek, aztán kiderül, hogy milyen eredményre leszek képes.

Az U19-esek között megszerzett egyéni Eb- és vb-érmem motivál, ugyanakkor az is bennem van, hogy már nem szeretnék ennél gyengébben szerepelni. Bizakodó vagyok, hiszen ha egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne többször is?”

Zemán Zóra az OCR-pályán is egyre jobban teljesít Fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous

A sokra hivatott öttusázó úgy érzi, hogy a fejlődése folyamatos, és ez az eredményein is megmutatkozik.

„Az elmúlt időszakban leginkább a technikai versenyszámokban léptem előre. Az OCR-pályán folyamatosan javul az időeredményem, és a vívásomon is meglátszik, hogy felszabadultabban lépek a pástra, nem izgulom túl az összecsapásokat.”

A juniorok számára ezen a hétvégén a második válogatóversenyt rendezik Budapesten és Miskolcon. A korosztályos nemzetközi naptár szerint az Alexandriában esedékes junior-világbajnokság nyitja az utánpótlás-világversenyek sorát június második felében.

(Kiemelt képünkön: Zemán Zóra Fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik