Hagyjuk békén! – N. Pál József publicisztikája

Három hónapja megjelent írásomban (Mindenki tippel, 2024. január 12.) azt próbáltam elmondani, hogy a nagy versenyek közeledtével reánk zuhanó „jósláskényszert” mennyire megvetem, noha magam is ennek bűnébe esem néhanap. Annyira nem vagyok állhatatos, hogy a mások tippjeit ne hallgatnám kíváncsian, így megállapíthatom: nemcsak általában gyarló az ember, a sport fogvatartottjaként kiváltképpen az. Ám az érzelmek, indulatok vezérelte ötletek magabiztos szajkózása mindig elszomorít, ha „mérhető”, jobban kalkulálható sportág esélyeiről „jósol” ellentmondást nem tűrően valaki, akkor különösen.
Friss élmény: egykori osztálytársam sokéves érettségi találkozónkon – tudván, hogy lett valami „közöm” a sporthoz – kijelentette: a magyar úszás romokban, semmi eredmény sem várható az olimpián (kiderült, a dohai világbajnokságot figyelte februárban). Ám nemcsak Kós Hubert győztes idejét nem tudta megmondani, azt sem, hogy bármely szám legjobb eredményeit mely „idősávban” kell keresni körülbelül, s a jelentősebb úszókról sem tudott semmi pontosat. De mert a számára bosszantó élmény (a vb) ezt súgta neki, jósolt magabiztosan. Pedig nincs rosszindulat benne – sportot szerető lélek volt középiskolás korában is már –, csak hát az épp adott történet determinálta érzelem (mint a szurkolónál általában) az ismeretek meghatározta józan számvetés előtt jár nála is többnyire.
Másról sem föltételezek eleve rosszindulatot, ám amit Milák Kristófról, a vele kapcsolatos történésről az utóbbi csaknem egy évben hallhattam, megriasztott bizony. Megvallom: én is lehervadtam, midőn 2023 júniusában a világbajnokság kihagyásának híre kelt, még inkább a további leállásról hallva októberben, s csüggedten gondoltam a párizsi olimpiára is. Nem a „miért fizetik, ha nem dolgozik” nálunk virulens düh fölcsapása bántott, hanem az „értetlenség” bizalomhiányos hangja, meg az alig burkolt, fenyegetésízű kijelentések sokasága.
Bíztam-e a visszatérésben (ez – ne kerteljünk – kizárólag az olimpiai győzelem esélye lehet), nem tudom megmondani, de azt igen, hogy a január végi hírt hallva – edzeni kezdett – jobb lett a kedvem. Igen, bízni akartam, hogy a nyári játékokig hátralévő fél év neki – de csak neki! – elég lehet a dicsőséghez. Mire alapoztam? Arra, hogy egyszer – majdnem – ugyanígy, ugyanennyi időtartamban „megcsinálta” már a történetet, olimpiai arannyal és ezüsttel a végén – igaz, három évvel fiatalabban. No meg azt a históriát – tán mert nem a szem előtt lévő, kissé „macerás” hírű nagy bajnokról volt szó akkor még! – nemigen vette észre, így nem is tartja számon összefüggésrendszerében szinte senki sem.
Emlékezzünk, hogy Kristóf 2020 januárjában (az Év sportolója-díjat Mark Spitztől vette át) mily csillogó szemmel beszélt. Hogy várja az edzőtábort, mert szédületes világcsúcsa (1:50.73) után irány az olimpia. Aztán a játékokat március végén fölfüggesztette a sors, s kalkulálható cél nélkül maradt minden élsportoló. Sejtem, hogy Milákot másoknál is jobban megviselhette e fordulat. Keserűen beszélt Kovács Erika kollégánknak május vége táján – hogy lélekben fáradt, hogy „élni” szeretne, s békét akar a számára tolakodóknak érzékelt sajtómunkásokkal szemben is –, jómagam egy publicisztikában írtam bele reményemet (Föl a szívvel!, 2020. június 5.), biztató módon, úgy remélem. Az úszó március vége óta nem tréningezett, ám mert csihadt a vírus némileg, július végén, némi szoktató „úszkálás” után, a Négy nemzet verseny rajtkövére állt több számban is. 51.14-et úszott 100, 1:55.01-et 200 pillangón, egyéni csúcsot 50 pillangón (23.48) és 100 gyorson (48.77), látszott, fogyatékos az állóképessége még, de ha a munkába szeptembertől beleáll, nem kell őt félteni!
Ám elkapta a vírus, hat-nyolc kiló izmot veszített, lábra állni is alig tudott, a fölkészülésből majd’ a teljes ősz kimaradt, jött december, az országos bajnokság Kaposváron, két-három hétnyi „edzés” után. 100 pillangón 51.07-et, 200-on 1:54.98-at ment, az utóbbin ki is kapott Kenderesitől, három tizeddel talán. Január közepétől edzhetett rendesen – figyelem: vagy kilenc hónap (!) maradt ki érdemi munka nélkül tehát! – s erre szűk háromhavi kemény fölkészülés után jött a bajnokság a Duna Arénában, s jöttek a tátott szájak, a szédület. 50.47-es országos csúcsot úszott 100, 1:51.40-et 200 pillangón délelőtt (!), s jól teljesített a többi számban is. Én 100-on 50-en, 200-on 1:50-en belüli időt „jósoltam” nyilvánosan az olimpiára ekkor (Tempó délelőtt, 2021. április 7.). Jött a budapesti Eb két aranya „menetből” (100-on 50.18, 200-on 1:51.10!), majd júliusban az olimpia. 100 pillangón az úszás históriájának emlékezetes versenyén a rajtoló- és fordulóbajnok Dresselt majd’ elkapta a végén űridővel (49.68), 200-on, ha nincs a rajtot megelőző – őt kivált kizökkentő! – „szakadt gatya” cirkusz, 1:50-en belül ér célba, állítom. Érdemes azt a csalódott arcot látni, ahogy a célban, olimpiai bajnokként (!) az eredményjelző táblára nézett, s amivel a „csak a győzelem számít” bűvöletében élő világ máig nemigen képes mit kezdeni. Mert – gyanítom! – ezt a fiút abból a csalódott arcból lehetne megérteni igazán. Ő nem képes alakoskodni ugyanis.
Mit akartam elmondani? Azt talán, hogy – fölfogásom szerint – Isten „küldöttjének” nyolc-kilenc hónapnyi kihagyás után sem lehetetlen újra „tetőre” érnie, három év elteltével sem, ha a sors, a maga elszántsága és környezete is úgy akarja és segíti ebben.
Láttam a bajnokságot, örvendve, bosszankodva (több volt az öröm!), Milákot különösen néztem persze. Olvasom, kukába dobható a tudomány, az edzéstervek, meg hogy ilyet nem pipált senki még, én meg reménykedem, s nem tagadom, szorongok is némileg. Milák – öthetes fölkészüléssel, ha igaz – jól úszott, az öt arany (s az ezüst) nem érdekel, csak az időeredményekre és a versenyzésére figyeltem. (Az Ausztráliából érkező e-mailt, miszerint ott készült titokban két hónapig, nem tudom komolyan venni.) „Jól nézett ki”, ha egyedi – mindenki másétól különböző – adottságait veszem számba, különösen. Milák úszózseni ugyanis, a baj, hogy ezt valamiféle „értékelési foknak” gondolják sokan, s a legeredményesebbekre – ha kell, ha nem – rá is aggatják a szót. A zseni nem azt jelenti, hogy egy képességbeli hierarchia (ügyes, jó képességű, tehetséges, zseni) csúcsán helyezkedik el az illető. A zseniség az adott lénybe ültetett – amire nincs magyarázat, lásd Mozartot, Weöres Sándort például – „fölsőbb lényeg” akadálytalan áramlása, megjelenése az alkotásban, s nem az, amikor jó képességekkel megáldva, megszállott odaadással igen magas szintre ér valaki valamiben. Szóval: Milák úszózseni, így rakta össze a Teremtő őt – Egerszegi Krisztina volt ilyen még a magyar úszás történetében talán –, s ennek igencsak meglehetnek a maga következményei. (Van, hogy a zseniből „semmi sem lesz”, a személyes sors vagy a körülmények miatt.) Az úszózseni azt jelenti tán, hogy valakinek a vízérzékelése – hosszabb kihagyás után is – szinte pillanatok alatt visszatér, helyreáll, olyan, mintha „vízbe született” volna, mintha természetes közege lenne (ahogy Mozartnak a zene, Weöresnek a vers volt a természetes közege, „egyek” voltak vele), ha „nem tud róla”, akkor is. Úszónk ilyen ember. Miért nekünk, magyaroknak adta őt a sors, nem tudható, de ha értjük őt mint „üzenetet”, lényét mint „híradást”, nagyon kell-kéne vigyázni reá!
A zsenin és művén rögvest látszik, hogy egyek-e, harmóniában vannak-e. Innét nézvést hány aranyat nyert Milák, nem érdekes, ám az, miként néz művére, harmóniában van-e vele, nagyon is! Tehát: az úszásával, az időivel elégedett-e Kristóf, magyarán, önmagát és művét harmóniában lévőnek érzékeli-e most, ezt szeretném tudni, hogy nyugodtabb legyek! Mert az elkövetkező három hónap munkája ezen fog múlni igazán. Hiszem, ha ezt a belső harmóniát érzi, éli ő, bármire képes lehet. Világcsúcsokra is!
Mi mit tehetünk? Egyet biztosan. Hagyjuk békén őt, ha vannak – „rajongók”, tévések és egyebek –, akik a „mai világban” képtelenek megérteni ezt, akkor is! Vélem, edzője, amikor nyugalmat kért számára, nagyon pontosan tudta, mit és miért beszél.
Eredményei jók, most már – a zseninek is bizony, mert állóképességgel születni nem lehet! – „csak” dolgoznia kell, hogy Párizsban áradó lélekkel örvendezhessünk mindannyian.

 A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!