Vizes vb: „Haza akarok menni” – Szabó Szebasztián

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 10:00
Doha 2024 World Aquatics Championships - Day 10: Swimming
DeFodi ImagesSzabó Szebasztián csalódottan tér haza Dohából (Fotó: Getty Images)
Felemásra sikeredett a péntek délelőtt Dohában: két női hátúszónk simán középdöntőbe jutott kétszázon, Késely Ajna pedig finalista nyolcszáz gyorson, ám Szabó Szebasztián 50 gyorson kiesett – és az is eldőlt, hogy a férfi 4x200-as gyorsváltónk nem lesz ott a párizsi olimpián.

Női kétszáz háton két (Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter), férfi 50 gyorson és női 800 gyorson egy-egy magyar (Szabó Szebasztián és Késely Ajna) induló volt a dohai világbajnokságon péntek délelőtt. 

A kétszáz hát itthon mostanság „slágerszám”, hiszen a férfiaknál három, a nőknél két A-szintesünk is van (és ráadásul a férfiaknál „miénk” a fukuokai világbajnok is) – utóbbi kettő a péntek esti középdöntőért tempózott. 

Mindketten sikerrel tették ezt meg. 

„Valamivel jobb időt szerettem volna, de nem olyan rossz azért ez, nincs messze az egyéni legjobbamtól – mondta Molnár Dóra az M4 Sportnak. – A futam elején láttam, hogy többen elmentek mellettem, a vége felé meg azt, hogy fel tudok még jönni rájuk. Örülök a futamgyőzelemnek. Egy keveset könnyítettünk erre a vébére, de valójából edzésből jöttünk, a célom az, hogy döntőt ússzak.”

A döntőt természetesen Szabó-Feltóthy Eszter is megcélozza, noha a legtöbb úszóhoz hasonlóan hangsúlyozta, a csúcsformát nem mostanra időzítették: „Én inkább a minél több versenyzési lehetőséget szeretném itt megragadni. Ezt az úszást erőteljesnek éreztem, remélem, nem vett ki belőlem túl sokat. Bizakodó vagyok.”

Szabó Szebasztián nem lehet az, sokkal inkább csalódott, merthogy 50 gyorson nem jutott be a középdöntőbe – sem. 

„Nem tudom, mi van, csak annyit tudok, hogy haza akarok menni és folytatni az edzéseket. Hazudnék, ha azt mondanám, ennél nem akartam jobbat, de nem állt össze semmi sem ezen a vébén. Volt már ilyenre példa, aztán a következő világversenyen ment az úszás. Csalódott vagyok. Ennyi volt benne, de hogy miért csak ennyi, azt nem tudom” – nyilatkozta Szabó Szebasztián.

Magyar érdekeltség nem volt a férfi 4x200-as gyorsváltó előfutamaiban, mégis a nap (és lehet, hogy a vb) egyik legrosszabb hírét hozta számunkra ez a szám: a litvánok és a görögök is jobb időt úsztak, mint a tavalyi világbajnokságon a magyar kvartett, ez pedig azt jelenti, hogy ezen a távon nem lesz magyar váltó a párizsi olimpián. 

Az 1500 gyors csalódása után (sem a döntő, sem az A-szint nem sikerült) Késely Ajna kijelentette, nyolcszáz gyorson azért szeretne bejutni a fináléba – nos, ezért pénteken délelőtt meg is tett mindent. Sikerrel járt, így szombaton ott lesz a szám döntőjében. 

VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA

Előfutamok. A magyarok eredményei. Férfiak. 50 m gyors: Cameron McEvoy (ausztrál) 21.13, …30. Szabó Szebasztián 22.32 – Szabó nem jutott középdöntőbe. Nők. 800 m gyors: 1. Isabel Gose (Németország) 8:26.49, …6. Késely Ajna 8:32.88 – Késely döntőbe jutott. 200 m hát: 1. Claire Curzan (amerikai) 2:10.50, …4. Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.95, …6. Molnár Dóra 2:11.35 – Szabó-Feltóthy és Molnár középdöntőbe jutott

Az esti program
17.02: női 100 m gyors, döntő 
17.09: férfi 100 m pillangó, középdöntő 
17.20: női 200 m hát, középdöntő (Molnár Dóra, Szabó-Feltóthy Eszter) 
17.40: férfi 50 m gyors, középdöntő 
17.49: női 200 m mell, döntő 
17.59: férfi 200 m hát, döntő (Telegdy Ádám)
18.08: férfi 200 m mell, döntő 
18.17: női 50 m pillangó, középdöntő 
18.33: férfi 4x200 m gyorsváltó, döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik