„Mint a megveszekedett vadállat” – Szabó-Feltóthy Eszter derűsen értékelte az úszását

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.18. 09:27
Szabó-Feltóthy Eszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Mint beszámoltunk róla, Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik helyen végzett a 200 méteres hátúszás döntőjében a dohai vizes világbajnokságon. A 22 éves úszónő a magyar szövetség (MÚSZ) kamerája előtt mosolygósan, jókedvűen értékelt.

 

„Brand new dolog világbajnoki negyediknek lenni – szögezte le Szabó-Feltóthy Eszter. Elégedett vagyok a negyedik helyemmel. Még egy kicsit megtanulom ezt, hogy most nem a kilencedik vagyok, hanem a második legkevésbé szerencsés, úgyhogy már mindenkinek megígértem, hogy legközelebb második leszek.”

Szigorúan sportszakmailag nézve elárulta, hogy a döntőben semmit sem bízott a véletlenre. „Az elejétől a végéig hajtottam, mint a megveszekedett vadállat.”

Hozzátette, hogy az állóképessége már kezd rendben lenni, így a gyorsasági állóképességén, valamint a gyorsaságán van még mit javítania. „Még egy kicsit a rajton és a kiúszásokon javítok, és akkor meglehet a további fejlődés.”

VIZES VB, DOHA
ÚSZÁS
Női 200 m hát, döntő
Vb: Claire Curzan (Egyesült Államok) 2:05.77
2. Jaclyn Barclay (Ausztrália) 2:07.03
3. Anasztaszija Surdaj (Oroszország) 2:09.08
4. Szabó-Feltóthy Eszter (Magyarország) 2:09.76
…7. Molnár Dóra (Magyarország) 2:11.01


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik