Rövid pályás úszó Eb: a hely aranyos szelleme

CSURKA GERGELY (Otopeni)CSURKA GERGELY (Otopeni)
Vágólapra másolva!
2023.12.05. 08:42
null
A kazanyi érmesek közül csak Szabó Szebasztián lesz ott a kedden kezdődő rövid pályás úszó Eb-n, aki két éve három számban is győzött (Fotó: Derencsényi István)
Tizennyolc magyar versenyzővel kedden rajtol a rövid pályás úszó Európa-bajnokság Otopeniben. Masszív éremesélyekről aligha beszélhetünk, de azért a két éve három aranyéremig száguldó Szabó Szebasztián és talán néhány fiatal szereplése hozhat kellemes meglepetést.

 

Képviselőit eddig csupa meghitt emlék köti a nemrég átadott otopeni uszodához: a 2022-es junior úszó Eb-n 14 éremmel (6-5-3) mi végeztünk az éremtáblázat élén, idén júniusban pedig ifjú pólósaink tarolták le a férfi U20-as világbajnokság mezőnyét ugyanitt. Más kérdés, hogy a korosztályos események és a felnőtt-kontinensviadalok szintje között óriási a különbség, ráadásul túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar úszócsapat teljes vértezetben érkezett a kedden startoló rövid pályás Európa-bajnokságra.

Már legutóbb Kazanyban sem tobzódtunk érmekben, és az akkori három dobogós közül ezúttal csak Szabó Szebasztián lesz itt, aki 2021-ben három számban is győzni tudott, 50 pillangón ráadásul világrekord-beállítással. Azóta nemigen tudta megközelíteni az akkori szintjét, ugyanakkor a hétfői gyakorlás alkalmával edzője, Petrov Iván amondó volt: „Szebi az idén minden szempontból most van a legjobb állapotban.”

A rövid pályát nem érző és 200 pillangón csupán ezüstérmes Milák Kristóf a jól ismert (már ha jól ismert…) okok miatt nincs itt, Kós Hubert pedig igazoltan marad távol: ő az olimpiáig folyamatosan Bob Bowman keze alatt készül – a múlt heti US Openen elért eredményei azt mutatják, nagyon is jól.

Minőségi erősítés azért érkezik a tengerentúlról: Németh Nándor és Kovács Benedek az Eb második napjára fut be Greensboróból, Márton Richárd a rajtra beesett. Náluk is ugyanaz a cél, amiről Kovács Ottó beszélt Késely Ajna és Holló Balázs esetében az edzőmedence partján: a lehető legtöbbet versenyezni, megszokni, hogy délelőtt és a középdöntőkben is erősen kell úszni, csak ez kódolja bele az úszóba, amivel az olimpián sikeres lehet.

És persze azt az esélyt se vessük el, hogy fiataljaink is kivágják a rezet (bronzot, ezüstöt – aranyat?): mondjuk, Pádár Nikolett és Molnár Dóra, akik tavaly júliusban ugyanitt 6-6 éremmel (fejenként 4-4 győzelemmel) zárták a junior Eb-t, és azóta értek már el jelentősebb eredményeket is a felnőttek között.

Rajtuk garantáltan nincs akkora teher, mint a tavalyi verseny hazai sztárján, David Popovici-on, akire most az egész rendezvény épül; csakhogy a román szupertini 2022-es szárnyalásához képest az idén leginkább vergődött. Egy esztendeje világbajnok lett, korszakos világrekordot úszott 100 gyorson a római Eb-n, hogy aztán Fukuokában pusztán nyomaiban idézze korábbi önmagát. Állítólag az érettségije darálta le, legalábbis nyáron, viszont a hétfői sajtótájékoztatón a nyolc kamerával felvonuló helyi média legnagyobb bánatára közölte, külön interjút nem ad senkinek, mert fáradt…

Vagyis szép kihívás vár rá is – meg többek között a tévékommentátorokra is; az előkészületeket ugyanis afféle „jóvanazúgy” alapállás jellemezte a románoktól, például azt gondolták, nem lehet baj abból, hogy a kamerák az egyik oldalon vannak, a riporterállások pedig a másikon. (Így az M4 Sporton közvetítő Vásárhelyi Tamás és társai ugye éppen fordított sorrendben látják a pályákat, mint a tévénézők, már ha szokásukhoz híven szabad szemmel követik a versenyt, és csak időnként pillantanak rá a monitorjaikra.)

Csak remélni lehet, hogy a verseny napjaiban legalább az úszók kiszolgálásával minden rendben lesz.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, OTOPENI
A PROGRAM
December 5., kedd
8.30, előfutamok:
női 400 m vegyes (Jackl Vivien, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna), férfi 400 m gyors (Holló Balázs), női 50 m gyors (Komoróczy Lora, Senánszky Petra, Ugrai Panna), férfi 50 m hát (Jászó Ádám), női 100 m mell, férfi 100 m pillangó (Márton Richárd, Szabó Szebasztián), női 4x50 m gyorsváltó (Magyarország), férfi 4x50 m gyorsváltó (Magyarország), női 800 m gyors (Flück Nóra, Késely Ajna, Nagy Napsugár)
17.00, középdöntők, döntők: női 400 m vegyes, férfi 400 m gyors, női 50 m gyors, férfi 50 m hát, női 100 m mell, férfi 100 m pillangó, női 4x50 m gyorsváltó, férfi 4x50 m gyorsváltó

December 6., szerda
8.30, előfutamok
: női 200 m hát (Molnár Dóra, Szabó-Feltóthy Eszter), férfi 50 m gyors (Jászó Ádám, Nell Olivér, Szabó Szebasztián), női 200 m pillangó (Jakabos Zsuzsanna), férfi 100 m mell, női 100 m vegyes (Ugrai Panna), férfi 4x50 m vegyes váltó (Magyarország), férfi 1500 m gyors
17.00, középdöntők, döntők: női 50 gyors, férfi 50 m hát, női 100 m mell, férfi 50 m gyors, női 200 m pillangó, férfi 100 m pillangó, női 800 m gyors, férfi 100 m mell, női 200 m hát, női 100 m vegyes, férfi 4x50 m vegyes váltó

December 7., csütörtök
8.30, előfutamok:
női 100 m gyors (Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Ugrai Panna), férfi 200 m vegyes (Holló Balázs), női 200 m mell, férfi 100 m hát (Jászó Ádám, Kovács Benedek), női 50 m hát (Komoróczy Lora, Szabó-Feltóthy Eszter), férfi 200 m pillangó (Holló Balázs, Márton Richárd), női 4x50 m vegyes váltó (Magyarország), női 1500 m gyors (Flück Nóra, Késely Ajna, Nagy Napsugár)
17.00, középdöntők, döntők: női 200 m hát, férfi 50 m gyors, női 200 m pillangó, férfi 200 m vegyes, női 100 m gyors, férfi 100 m hát, női 100 m vegyes, férfi 1500 m gyors, női 200 m mell, férfi 200 m pillangó, női 50 m hát, férfi 100 m mell, női 4x50 m vegyes váltó

December 8., péntek
8.30, előfutamok:
női 100 m hát (Komoróczy Lora, Molnár Dóra), férfi 200 m gyors (Márton Richárd, Németh Nándor), női 100 m pillangó, (Komoróczy Lora, Ugrai Panna), férfi 200 m mell, női 200 m vegyes (Szabó-Feltóthy Eszter), férfi 50 m pillangó (Nell Olivér, Szabó Szebasztián)
17.00, középdöntők, döntők: férfi 200 m vegyes, női 100 m gyors, férfi 100 m hát, női 100 m hát, férfi 200 m gyors, női 100 m pillangó, női 200 m mell, férfi 200 m pillangó, női 50 m hát, férfi 200 m mell, női 200 m vegyes, női 50 m pillangó, női 1500 m gyors

December 9., szombat
8.30, előfutamok, 8.30:
férfi 50 m mell, női 200 m gyors (Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Szabó-Feltóthy Eszter, Ugrai Panna), férfi 200 m hát (Jászó Ádám, Kovács Benedek), női 50 m mell, férfi 100 m gyors (Jászó Ádám, Márton Richárd, Németh Nándor), férfi 100 m vegyes, női 50 m pillangó (Komoróczy Lora), vegyes csapatok 4x50 m gyorsváltó (Magyarország), férfi 800 m gyorsváltó
17.00, középdöntők, döntők: női 100 m hát, férfi 200 m gyors, női 100 m pillangó, férfi 200 m mell, női 200 m gyors, női 200 m vegyes, férfi 50 m pillangó, férfi 100 m vegyes, női 50 m mell, férfi 50 m mell, férfi 100 m gyors, női 50 m pillangó, férfi 200 m hát, vegyes csapatok 4x50 m gyorsváltó

December 10., vasárnap
8.30, előfutamok:
férfi 400 m vegyes (Holló Balázs), női 400 m gyors (Késely Ajna, Nagy Napsugár, Pádár Nikolett), vegyes csapatok 4x50 m vegyes váltó (Magyarország)
17.00, döntők: férfi 100 m vegyes, férfi 50 m mell, női 200 m gyors, férfi 200 m hát, női 400 m gyors, férfi 400 m vegyes, női 50 m mell, férfi 100 m gyors, női 50 m pillangó, férfi 800 m gyors, vegyes csapatok 4x50 m vegyes váltó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik