Úszás: íme, a római Európa-bajnokságon szereplő csapat

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 15:59
Véglegessé vált a római Európa-bajnokságon induló medencés és nyílt vízi magyar úszócsapat névsora, továbbá a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöksége elfogadta az őszi junior-világbajnokságokra összeállított kereteket is – közölte a szervezet.

A legendás Foro Italico nyitott ötvenesében 14 női és 14 férfi versenyző állhat rajtkőre. A legsűrűbb programot Milák Kristóf vállalta be: a júniusi világbajnokságon két aranyérmet szerző, 200 pillangón világrekordot javító klasszis a két kedvenc száma mellett ráfordul a gyorsúszásra is: 100-on és 200-on is tervezi az indulást, és persze úszik a gyorsváltókban is.

Szintén négy egyéni rajtot tervez Kós Hubert, aki a vegyes mellett 200 háton és 100 pillangón is teszteli magát. Négyszáz vegyesen egyébként elmarad a reggeli „hirig”: az Eb-re visszatérő Verrasztó Dávid és Kós mellett ugyanis vb-n döntőt úszó Holló Balázs indulása esetén komoly csatát kellett volna vívniuk a magyaroknak a két továbbjutó helyért (az Eb-n továbbra is négyen indulhatnak az előfutamokban, de csak a két legjobb léphet tovább) – Holló azonban a vb-t követő Covid-fertőzés miatti kihagyás okán inkább csak a 4x200-as gyorsváltóra koncentrál.

Ugyanezen okból hosszú idő után először hiányzik majd egy nagypályás világversenyről Kapás Boglárka, akinek már a vb-felkészülését is komoly derékproblémák hátráltatták. Akik ott lesznek, azok közül Hosszú Katinka három kedvenc távján (200-400 vegyes, 200 pillangó) igyekszik közelebb kerülni a nagy cél eléréséhez: hogy a jelenlegi 96 érméhez még négyet gyűjtve meglegyen a száz dobogós helyezés a különböző világversenyekről. Az emlékei mindenesetre csodásak a helyszínről: 2009-ben itt kapott lendületet a pályafutása, miután a kétszázas távok két bronzérme után 400-on aranyérmes lett a világbajnokságon.

Sós Csaba szövetségi kapitány a hölgyeknél is sokat vár a gyorsváltóktól, amelyekben minden bizonnyal helyet kap a bukaresti junior Eb két legeredményesebb versenyzője, a 6-6 érmet szerző Molnár Dóra és Pádár Nikolett.

A nyílt vizes gárdában a Lupa hősei egytől egyig ott lesznek – a váltó ismét éremért úszik Ostiánál, és Rasovszky Kristófék reménykedhetnek abban is, hogy ezúttal nem a medencés úszóknak kedvező, szinte feszített víztükrű pályán lehet harcolni az érmekért, hanem a tengerben végre klasszikus nyílt vízi csaták várhatók (itt egyébként egy-egy számban hárman indulhatnak egy országból).

Összeállt a limai junior-vb-re, illetve a Seychelle-szigeteken esedékes nyílt vízi vb-re utazó csapat is – soraikban a nyári korosztályos Eb-ken már bizonyított fiatalokkal.

ÚSZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA (augusztus 11–17.)
A magyar csapat
Férfiak

Betlehem Dávid (1500 m gyors)
Holló Balázs (4x200 m gyors)
Kalmár Ákos (1500 m gyors)
Kós Hubert (200-400 m vegyes, 200 m hát, 100 m pillangó)
Kovács Benedek (50-100-200 m hát)
Márton Richárd (200 m gyors, 200 m pillangó)
Mészáros Dániel (BVSC, 100 m gyors)
Mészáros Dániel (FTC, 200 m gyors)
Milák Kristóf (100-200 m gyors, 100-200 m pillangó)
Németh Nándor (100 m gyors, 200 m gyors)
Szabó Szebasztián (50-100 m gyors, 50 m pillangó)
Telegdy Ádám (200 m hát)
Verrasztó Dávid (400 m vegyes)
Zombori Gábor (200 m mell)

Nők
Ábrahám Lilla Minna (4x200 m gyors)
Burián Katalin (100-200 m hát)
Fábián Bettina (400-800-1500 m gyors)
Gyurinovics Fanni (100 m gyors)
Hosszú Katinka (200 m pillangó, 200-400 m vegyes)
Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó, 400 m vegyes)
Késely Ajna (200-400-1500 m gyors)
Mihályvári-Farkas Viktória (400 m gyors, 1500 m gyors, 400 m vegyes)
Molnár Dóra (100-200 m hát)
Nyírádi Réka (200 m hát, 200 m pillangó, 400 m vegyes)
Pádár Nikolett (200 m gyors)
Sebestyén Dalma (100-200 m pillangó, 200 m vegyes)
Senánszky Petra (50-100 m gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (50-100-200 m hát)

Váltók
Férfiak: 4x100 m gyors, 4x200 m gyors
Nők: 4x100 m gyors, 4x200 m gyors, 4x100 m vegyes
Mixed: 4x100 m gyors, 4x200 m gyors
(a váltók tagjait a helyszínen jelöli ki a kapitány – a fenti névsorban azoknál szerepel a váltó, akik csak ott úsznak)

Nyílt vízi úszók
Férfiak

Betlehem Dávid (5 km, 10 km, váltó)
Gálicz Péter (10 km, 25 km)
Kalmár Ákos (25 km)
Sárkány Zalán (5 km, 25 km)
Rasovszky Kristóf (5 km, 10 km, váltó)

Nők
Balogh Vivien (10 km, 25 km)
Rohács Réka (10 km, váltó)
Olasz Anna (10 km, váltó)
Vas Luca (25 km)

Junior úszó-világbajnokság, Lima (augusztus 30. – szeptember 4.)
Fiúk

Andor Benedek, Bujdosó Zsombor, Bóna Benedek, Gálicz László, Kovács Attila, Magda Boldizsár, Mészáros Dániel (FTC), Székely Áron
Lányok

Ábrahám Lilla Minna, Barna Bianka Dorottya, Gyurinovics Lili, Jackl Vivien, Komoróczy Lora Fanni, Molnár Dóra, Pádár Nikolett

Junior úszó-világbajnokság, nyílt vízi, Seychelle-szigetek (szeptember 16–18.)
Fiúk

Betlehem Dávid, Arshak Hambardzymian, Hartmann Máté, Kaiser Dominik, Kovács-Seres Hunor, Nagy-Selmeczy Bulcsú
Lányok

Csulák Lia, Fábián Bettina, Flück Nóra, Györffy Lili Anna, Rohács Luca, Szimcsák Mira

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik