Úszás: Senánszky Petra úgy érzi, megdöntheti 2017-es világcsúcsait

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 14:35
null
Senánszky Petra nagyon-nagyon szeretne felkészülni a Világjátékokra (Fotó: Árvai Károly)
Senánszky Petra szerint a jövő évi Világjátékok lehet uszonyosúszó karrierjének a csúcsa.

 

A 14-szeres világbajnok szerint, ha a 2022-es birminghami viadalon úgy tud teljesíteni, ahogy azt eltervezte, akkor ebben a sportágban már mindent elérne, amit lehet. Éppen ezért a multisportesemény után előtérbe szeretné helyezni a „sima" úszást, amelyben elmondása szerint még van hová fejlődnie, és az olimpiai részvétel is jobban motiválná.

„Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon szeretnék felkészülni a Világjátékokra" – mondta a kétszeres Világjátékok-győztes uszonyosúszó az M4 Sport Sporthíradójában pénteken. – „Azt érzem, hogy képes vagyok a 2017-es világcsúcsaimat megúszni ötven- és százméteres uszonyos gyorsúszásban."

A 27 éves Senánszky egy héttel ezelőtt megdöntötte Hosszú Katinka országos csúcsát 50 méteres gyorsúszásban a rövid pályás magyar bajnokságon, majd a döntőben 24.30 másodpercre javította a rekordot. Kiemelte, szerinte még nagyon sok van benne ezen a távon, és 2022 második felétől azon fog dolgozni, hogy kijusson a 2024-es párizsi olimpiára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik