Úszás: Gyurta Dániel győzelemmel tért vissza, Dara duplázott

Vágólapra másolva!
2012.11.02. 19:27
Gyurta Dániel és Cseh László is egy-egy egyéni aranyérmet szerzett a százhalombattai országos bajnokság nyitónapján, a Kiss László-sportuszodában, igaz, egyikük sem fő számában indult. A nyitónapon egyedül Dara Eszter tudott duplázni egyéni számokban, ő két aranyérmet szerzett a sprinttávokon.

Első ízben úszott versenyen Gyurta Dániel azok után, hogy Londonban világrekorddal nyerte meg a 200 méteres mellúszás döntőjét – igaz, a rövid pályás ob-n ezúttal még „csak" ötven métert vállalt, viszont azt igen magabiztosan nyerte meg. „Öt hete kezdtem újra az edzéseket, kifejezetten jólesik a munka, azért a nyáron történtek, mondjuk úgy, igen sok erőt adnak. Annak külön örülök, hogy bár nem tértem vissza túl régen, máris fél másodpercre vagyok a legjobb időmtől, ez nagyon jó jel." Gyurta egyébként „magyar válogatottként" indult, de a hírek szerint hamarosan kiderül, melyik klub színeiben folytatja.

 

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ OB
Férfiak
50 m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 22.47
50 m mell: Gyurta Dániel (magyar válogatott) 27.56
100 m hát: Cseh László (Kőbánya SC) 51.98
200 m mell: Verrasztó Dávid (Jövő SC) 2:09.81
200 m vegyes: Nagy Péter (Bácsvíz-KVSC) 1:58.01
400 m gyors: Kis Gergő (Rája 94) 3:46.26
4x50 m vegyesváltó: Kőbánya SC 1:39.94 (Cseh László, Kozma Dominik, Pulai Bence, Bernek Péter)
 
Nők
50 m gyors: Dara Eszter (Kőbánya SC) 25.78
100 m gyors: Dara Eszter (Kőbánya SC) 55.41
100 m mell: Sztankovics Anna (Jövő SC) 1:10.08
200 m hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 2:08.33
200 m vegyes: Joó Sára (Jövő SC) 2:13.02
4x50 m gyorsváltó: Jövő SC 1:45.52 (Verrasztó Evelyn, Zombai Annamária, Sztankovics Anna, Joó Sára)

Távollétében a kétszázas számot Verrasztó Dávid nyerte meg, nem sokkal előzve meg Cseh Lászlót. Cseh száz háton remekelt, a nap legizgalmasabb számában tudott nyerni a másik két specialista, Bernek Péter és Balogh Gábor előtt, később pedig még egy aranyat kasszírozott, miután a Kőbánya SC óriási csatában megelőzte a Jövő SC-t a vegyesváltóban. „Még lassú vagyok, de ennek most így kell lennie, mert nagyon keményen edzek – összegzett a nap végén a londoni játékok bronzérmese. – A lényeg, hogy a decemberi világbajnokságra legyek formában, most az a fő cél."

Az ob-re hazatért Dubaiból Kis Gergő, aki augusztus közepe óta az Egyesült Arab Emírségekben készül. Kis ezúttal 400 gyorson bizonyított, ám utána elárulta, az idei és a következő az átmenet éve: „A tervek szerint most egy kicsit feltöltődöm, ami Dubajban meglehetősen könnyű, hiszen tökéletes körülmények között úszhatok, és megmondom őszintén, amióta kint vagyok, egyszer sem voltam szomorú... Itthon azért más volt a helyzet... Egyelőre úgy gondolom, jövő nyáron négyszázon és nyolcszázon akarok majd versenyezni, de azért nem felejtem el az ezerötszázat, azt az Eb-n is bevállalom még, azt hiszem. Ez a mai jól esett, bár egy másfél másodperccel jobbat vártam magamtól."

A hölgyeknél mindkét sprintszámban diadalmaskodott Dara Eszter, míg az ezúttal a hátúszásra szavazó Verrasztó Evelyn kétszázon nyert meglehetősen simán – kétszáz vegyesen Joó Sára volt a legjobb, ők ketten aztán a Jövő SC váltójával szintén nyertek egy újabb aranyérmet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik