Paralimpia 2020: az íjász Gáspár kikapott a negyeddöntőben

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 13:33
null
Gáspár Tamás kikapott a negyeddöntőben (Fotó: AFP)
Kikapott a negyeddöntőben Gáspár Tamás (W1) kerekesszékes íjász a tokiói paralimpián – közölte az MTI.

 

A pénteki rangsorolóban a 72 lövésből elért 647 körrel negyedik lett a 12 fős mezőnyben, ezzel megspórolta a nyolcaddöntőt, a legjobb nyolc között kezdhetett. Ott a világranglista-vezető Bahattin Hekimoglu volt az ellenfele, aki a rangsorolóban ötödikként zárt úgy, hogy négy körrel ért el nála kevesebbet. A török a nyolcaddöntőben az esélyeknek megfelelően fölényesen megverte az orosz Alekszej Leonovot, azaz semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek a negyeddöntő. A kieséses szakasz első körében besötétedett, a reflektorok fényénél kellett minél pontosabban célozni, miközben a szél élénken és váltakozó erősséggel fújt a Jumenosima Íjász Parkban.

A felek ötször három, azaz 15 vesszőt lőttek ki az 50 méterre felállított táblára és az összesített eredmény alapján dőlt el a továbbjutás. Az első szett után a magyar, a másodikat követően a török vezetett, majd a harmadik hármas sorozat lelövéskor 83-83 állt a táblán. A negyedikben Gáspár egykörös előnyt szerzett, de az utolsó szakaszban Hekimoglu két tízest és egy kilencest ért el, miközben magyar ellenfele 9-es után 8-ast lőtt, és 8-assal is zárt, ami háromkörös török győzelmet jelentett.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik