Év végéig biztosan Justine Henin vezeti a női világranglistát

Vágólapra másolva!
2007.10.11. 10:44
Justine Henin mindenképp megőrzi a vezető helyét a női világranglistán az év végéig, jelentette női nemzetközi tenisz-szövetség (WTA). A belga klasszisnak ugyanis olyan tetemes előnye van a 2. helyezet Szvetlana Kuznyecovával szemben, hogy az orosznak matematikai esélye sincs utolérni őt 2007-ig.
Justine Henin az elmúlt héten Stuttgartban bizonyított
Reuters
Justine Henin az elmúlt héten Stuttgartban bizonyított
Justine Henin az elmúlt héten Stuttgartban bizonyított
Reuters
Justine Henin az elmúlt héten Stuttgartban bizonyított

A huszonöt éves belga kiválóságnak, aki 2003-ban és 2006-ban is az élen zárt a női világranglistát, jelenleg 5500 pontja van, és 1850 ponttal vezet a második helyzet Szvetlana Kuznyecovával szemben. Az orosz csillag számára így matematikailag is lehetetlen, hogy beérje a jelenlegi világelsőt.

Henin ebben az évben már nyolc tornagyőzelmet elkönyvelhetett, beleértve a két Grand Slam-tornát is, amit megnyert. Így a legrangosabb sorozatban már hét trófeát tudhat magáénak, és összességében harminchét címet gyűjtött be.

A belga klasszis 2007-ben megnyerte a Roland Garrost és a US Opent, emelttett pedig diadalmaskodott Dubaiban, Katarban, Varsóban, Eastbourne-ben, Torontóban, és Stuttgartban.

A világelső, aki egyébként az év elején hét hétre leszorult a „trónról” – ekkor Marija Sarapova vette át e vezetést -, még két tornát nyerhet az idén, hiszen a hétfőn kezdődő zürichi tenisztornán is elindul, és biztos, hogy pályára lép novemberben WTA-világbajnokságon.

„Justine kiváló évet produkált, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ilyen hamar kiderült, hogy az év végén ő lesz világelső” – nyilatkozta, Larry Scott a Tour elnöke és igazgatója.

Henin egyébként azon tizenöt női versenyző közé tartozik, aki 1975 óta - amióta a számítógépes rangsorolást alkalmazzák – vezetni tudta a világranglistát. A belga csillagon kívül ez Chris Evertnek, Martina Navratilovának, Tracy Austinnak, Steffi Grafnak, Szeles Mónikának, Arantxa Sanchez-Vicariónak, Martina Hingisnek, Lindsay Davenportnak, Jennifer Capriatinak, Venus Williamsnek, Serena Williamsnek, Kim Clijstersnek, Amelie Mauresmónak és Maria Sharapovának sikerült.

NŐI TENISZ VILÁGRANGLISTA:

1. (1.) Justine Henin (belga) 5500 pont
2. (2.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3650
3. (3.) Jelena Jankovic (szerb) 3475
4. (4.) Marija Sarapova (orosz) 3235
5. (5.) Ana Ivanovic (szerb) 3175
6. (6.) Anna Csakvetadze (orosz) 2890
7. (7.) Serena Williams (amerikai) 2466
8. (8.) Venus Williams (amerikai) 2405
9. (10.) Daniela Hantuchova (szlovák) 2177
10. (9.) Nagyja Petrova (orosz) 2121
11. (12.) Amélie Mauresmo (francia) 1995
12. (11.) Marion Bartoli (francia) 1991
13. (14.) Nicole Vaidisova (cseh) 1735
14. (15.) Jelena Gyementyjeva (orosz) 1727
15. (13.) Patty Schnyder (svájci) 1694
...20. (20.) Szávay Ágnes 1363,50
...129. (126.) Czink Melinda 280
...138. (138.) Nagy Kyra 253
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik