Jégtánc: börtönbüntetés a halálos balesetet okozó világbajnoknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.01.06. 00:56
Címkék
A korábbi, felfüggesztett ítéletet megváltoztatva a fellebbviteli bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bolgárok világbajnok jégtáncosát, Makszim Sztaviszkit, aki 2007 augusztusában ittasan halálos közlekedési balesetet okozott. A büntetés időtartama nem változott, két és fél év.
A balesetben Sztaviszki a dzsipjét vezetve összeütközött két másik autóval a Fekete-tenger partján lévő Primorszko mellett. A karambol következtében egy 24 éves férfi az életét vesztette, egy 18 esztendős nőt pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba és négy hónapot feküdt kómában. A sportoló véralkoholszintje jóval – körülbelül a kétszeresével – a megengedett határérték felett volt. A börtön mellett a 31 éves versenyzőnek – akinek jogosítványát négy évre bevonták, valamint öt esztendeig ezt követően is csak próbaidővel vezethet – kártérítést kell fizetnie az elhunyt családjának és a kómába esett nőnek. Sztaviszki 1996 óta alkotott duót Albena Denkovával. A világhírű jégtáncpáros 2006-ban, Calgaryban szerezte meg első vb-aranyát, majd 2007 márciusában, Tokióban megvédte a címét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik