Férfi röpi: simán nyert első nemzetközi kupameccsén a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2023.10.24. 20:40
null
A székesfehérváriak 3:0-ra győzték le osztrák riválisukat (Fotó: MÁV Előre SC)
A bajnoki ezüstérmes MÁV Előre-Foxconn 3:0-ra legyőzte az osztrák Amstettent a férfi röplabda Challenge Kupa 1. fordulójában Tatabányán, a 32 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén kedden.

 

A nemzetközi kupaújonc székesfehérváriak a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban mutatkoztak be a Challenge Kupában, ahova szurkolói buszokat is szervezett a klub. Az előző idényben bajnoki ezüstérmes, a mostani szezonban szettveszteség nélkül menetelő MÁV Előre ellenfele cseh, kanadai, lett, argentin, lengyel, német, valamint francia légióst is foglalkoztat, és rutinos nemzetközi kuparésztvevőnek számít: az előző idényekben is a harmadik számú európai sorozatban indult. A mostani szezont ugyanakkor nem kezdte jól az argentin Tomas Galimberti edzette együttes, amely bár az Osztrák Kupában két meccset nyerve már negyeddöntős, a bajnokságot négy vereséggel indította, és utolsó a tabellán.

A keddi mérkőzésen remekül kezdett a házigazda, amely minden játékelemben riválisa fölé nőtt, s jól védekezve, pontosan támadva és keveset hibázva simán került előnybe. A második felvonásra összeszedték magukat az osztrákok, akik sokkal precízebben játszottak, így egészen a hajráig vezettek. A MÁV Előre ugyanakkor tapadt ellenfelére, 21:21-nél egyenlített, és az albán Redjo Koci, valamint Pesti Marcell vezérletével második szettlabdáját kihasználva megduplázta fórját.

A harmadik szett sokáig az elsőhöz hasonló forgatókönyv alapján zajlott, Dávid Zoltán tanítványai folyamatosan növelték előnyüket, de 15:11-ről kisvártatva 17:17 lett. A hajrában aztán ismét a fehérváriak rontottak kevesebbet, ami elégnek bizonyult a 90 perces sikerhez. A mezőny legeredményesebb játékosa az utolsó pontot szerző, magyar válogatott feladóátló Pesti Marcell volt 20 ponttal. A visszavágó jövő szerdán lesz Amstettenben.

RÖPLABDA
Férfi Challenge Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzés:
MÁV Előre Foxconn-VCA Amstetten NÖ (osztrák) 3:0 (14, 24, 23)
Tatabánya, Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 1200 néző. V: Dragomir (román), Tekol Pelenk (török).
MÁV: Tomanóczy 2, Szabó V. 7, Janke 8, Ambrus 8, Pesti 20, Koci 15. Csere: Takács M. (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Amstetten: Schober 6, Hüther 12, Jackman 12, Cielavs 6, Anegay 6, Spring. Csere: Zehner (liberó), Barrial, Riegler. Vezetőedző: Tomás Galimberti.
MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán:
– Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első szettben eléggé emocionálisak voltunk, ott fel tudott pörögni a csapat, emiatt is jött össze a nagy eredménykülönbség. A második játszmában kicsit vissza is estünk fejben, de ott is nagyon szépen sikerült fordítani a véghajrában. A visszavágó sem lesz könnyebb. Nem érkezhetünk úgy Ausztriába, hogy elég két szettet elvinni. Nekünk ott is meccset kell nyerni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik