Röplabda: győzelemmel hangolt az Eb-re a női magyar válogatott

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 22:17
null
(Fotó: Földi Imre)
Megnyerte utolsó Európa-bajnoki felkészülési mérkőzését a csütörtök este Belgium ellen rajtoló magyar női röplabda-válogatott.


Sikerélménnyel kelhet útra az Európa-bajnokságra a magyar női röplabda-válogatott. A csütörtök esti, társrendező belgák elleni genti első Eb-csoportmeccsre az utolsó simításokat szlovéniai edzőtáborban végző nemzeti csapatunk vasárnap Mariborban a szintén kontinenstorna-résztvevő azeriek ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését. A többet hibázó rivális soraiban ott volt a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas centere és csapatkapitánya, Ayshan Abdülazimova és a korábban Kaposváron, illetve Balatonfüreden is megforduló ütő, Nikalina Bashnakova is. A fordulatos és nagy csatát hozó meccset végül a magyar együttes nyerte meg öt játszmában a 25 pontot szerző feladó-átló, Németh Anett vezérletével. Figyelemre méltó adat, hogy az öt azeri blokkal szemben a magyar játékosok 15-ször voltak eredményesek sáncból.

A Kamerun elleni korábbi – szintén maribori – győzelmekkel együtt tehát a sorozatban ötödik Eb-jére hangoló magyar válogatott három sikerrel a tarsolyában kelhet útra kedden Ljubljanából a kontinenstornára.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, NŐK, MARIBOR
Magyarország–Azerbajdzsán 3:2
(22, –18, 15, –23, 8). Legjobb magyar pontszerzők: Német A. 25, Török K. 12, Glemboczki, Nacsa-Pekárik 8-8, Kiss G., Boskó 7-7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik