Profi boksz: Ngannou ismét összecsapna Tyson Furyval

Vágólapra másolva!
2023.10.30. 12:14
null
Lesz visszavágója a Fury–Ngannou csatának? (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, a brit Tyson Fury (34 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen, 24 KO/TKO – a szombati meccs után) pontozással legyőzte az MMA-ban, a UFC-nél korábban nehézsúlyú világbajnok, a profi ökölvívásban most bemutatkozó, 37 éves kameruni  Francis Ngannout. A mérkőzés után mindkét bunyós nyilatkozott.

„Ez nem szerepelt a forgatókönyvben, hogy így fog alakulni a meccs. Ngannou pokolian jó bunyós. Erős, nagy ütő, és sokkal jobb bokszoló, mint gondoltuk. Nagyon tiszteltem őt már az összecsapás előtt is. A mozgása nagyon esetlen volt. Nem volt hajlandó előrejönni, támadni. Megállt hátul, és várta, hogy én érjem el az ütéseimmel, majd megpróbált kontrázni. Piszok jó bokszoló, az elmúlt 10 év egyik legnehezebb meccsét köszönhetem neki. A padlózás a bunyó része. Az ütést, ami leküldött, megint a fejem mögé kaptam. A lábaim nem sérültek meg, vagy ilyesmi. Jól voltam, felálltam, és minden folytatódott a maga útján. Nem tudom, mennyire volt szoros, de győztem, és ez a lényeg” – idézi Tyson Fury nyilatkozatát a profiboksz.hu.

„Újra összecsaphatnánk, és biztos vagyok benne, hogy még ennél is jobb lennék. Ez volt életem első bokszmeccse, nagyszerű élmény volt. Nincsenek kifogásaim, tudom, hogy alulmaradtam, ám visszatérek, és keményebben fogok dolgozni ezzel a tapasztalattal a hátam mögött. Eleinte egy kicsit ideges voltam, mert ez egy új sportág, amit még sosem űztem. Most már tudom, hogy képes vagyok ezt is megcsinálni, szóval készüljetek fel, mert visszatérek!” – fogalmazott a meccs után Francis Ngannou.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik