F1: Rosberg bajnoki rajtszámával debütál Latifi

A Williams színeiben idén bemutatkozó Nicholas Latifi elárulta, melyik rajtszámot választotta a Formula–1-es debütálásához.

F1: miközben Alonso a sivatagban versenyzett, Bottas a hóban bizonyított

Miközben Fernando Alonso a sivatagban bizonyított (13. helyével a Dakar legjobb újonca lett), Valtteri Bottas kipróbálta, milyen egy raliautót vezetni a havon.

F1: az FIA-elnök szerint nem kellene a futamok számára panaszkodni

Jean Todt úgy véli, hogy aki a Formula–1 világában dolgozhat, a szenvedélyének hódolhat, vagyis nem kellene negatívan tekinteni arra, ha egy idényben egyre több versenyt rendeznek.

F1: Marko elmondta, hány győzelmet vár a Red Bulltól idén

Az elmúlt évekkel ellentétben az idénykezdettől az élen szeretnének harcolni a Red Bullnál. Helmut Marko, az istálló tanácsadója emellett legalább öt győzelemre számít 2020-ban.

F1: Hamilton 90 millió eurós szerződést írhat alá – sajtóhír

Olasz sajtóértesülés szerint a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa szerződését a Mercedesszel.

F1: kiderült, mikor érkezik a Mercedes 2020-as autója

A Mercedes közösségi oldalain tette közzé, mikor rántja le a leplet a 2020-as versenygépéről, a W11-esről.

F1: betétfutam lesz két hétvégén is a női sorozat versenye

Az idei Formula–1-es világbajnokság egyesült államokbeli és mexikói versenyhétvégéjén is betétfutamként szerepel majd a tavaly indított W Series elnevezésű női formaautós sorozat.

F1: „Pontról pontra betartotta, amit kértünk tőle, egyszer sem hibázott”

A jó pilóta gyors, műszakilag felkészült és jó csapatjátékos – Claire Williams szerint ilyen Roy Nissany is. Az F1 egyetlen női vezetőjének Mansell a nagy kedvence, és szívesen vacsorázna I. Erzsébettel.

F1: Vietnámban nem szeretnék, ha túl drága lenne a verseny a nézőknek

A Vietnámi Nagydíj szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Hanoiban működő vállalkozások, például a szállodák ne próbálják meg „lehúzni” az F1-es versenyhétvége miatt a városba utazó nézőket.

F1: a Renault is felfedte, mikor tartja a bemutatót

A Renault közösségi felületein jelentette be, hogy február 12-én mutatja be a 2020-as konstrukcióját, az RS20-ast.

F1: hazánkban pallérozódott tesztpilótát szerződtet a Williams

Magyarországon nőtt fel, nálunk kezdett gokartozni, most a Formula–1 ajtaján kopogtat az izraeli Roy Nissany, akinek magyar menedzsere van, s akinek tesztpilótai szerződését szerdán Tel-Avivban jelentette be a Williams-istálló.

F1: Norris „véletlen” kikotyogta, mikor mutatják be a McLarent

A McLaren fiatal brit versenyzője, Lando Norris élő adásban szólta el magát arról, mikor érkezik a wokingiak 2020-as konstrukciója. Az MCL35 kódjelet kapó autóról február 13-án rántják le a leplet.

F1: Még mindig sokat kell tanulnom tőle – Leclerc-t lenyűgözi Vettel

Charles Leclerc remek teljesítménnyel mutatkozott be a Ferrarinál, s bár első nekifutásra legyőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, úgy véli, még mindig nagyon sokat tanulhat rutinosabb csapattársától.

Képek: szörnyű állapotok a megszűnt F1-es istálló központjában

Öt éve nem tagja a Formula–1 mezőnyének a Caterham-istálló, s a napokban napvilágot látott néhány kép arról, hogyan néz ki a korábbi csapat elhagyatott gyára Leafieldben manapság.

F1: a Red Bull elárulta, miért nem Hülkenberget választotta

Helmut Marko bevallotta, egy ideig Nico Hülkenberg neve is szerepelt a Red Bull listáján, mielőtt Alexander Albon mellett döntöttek volna. A végül 2020-ra F1-es ülés nélkül maradó német pilóta azonban nem keseredett el, továbbra sem zárja ki a visszatérés lehetőségét.

F1: a Ferrari továbbra is kiáll Vettel és az egyenlőség mellett

Hiába teljesített 2019-ben a vártnál gyengébben Sebastian Vettel, a Ferrarinál biztosak abban, hogy nekik van a mezőny legerősebb pilótapárosuk. Mattia Binotto, az istálló csapatfőnöke emellett azt is leszögezte, hogy 2020-ban sem szeretnének kijelölni első és második számú versenyzőt a csapaton belül.

F1: a sorozat elnöke meghatározta, milyen céllal érkezzenek az új istállók

Szívesen látna új tagokat a Formula–1 mezőnyében Chase Carey, ám felhívta a figyelmet arra, hogy aki belevágna az F1-es projektbe, ne azért tegye, mert szimplán imádja az autóversenyzést.

F1: Hamilton félmillió dolláros adománnyal segít Ausztráliának

Lewis Hamilton 500 ezer dollárt ajánlott fel különböző ausztrál szervezeteknek, hogy a jelenleg is pusztító bozóttűz során minél több állaton tudjanak segíteni.

F1: Verstappen hosszabbítása rossz hatással lehet Hamiltonra?

Martin Brundle szerint az, hogy Max Verstappen egészen 2023 végéig a Red Bull versenyzője marad, Lewis Hamilton dolgát is megnehezíti a jövőjével kapcsolatos döntés meghozatalában. Ezzel szemben egy másik expilóta, Mika Salo úgy véli, hogy számítani lehetett arra, hogy Verstappen (egyelőre) nem igazol a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz.

F1: a Red Bull félt, hogy a Mercedes elhappolja Verstappent

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, pontosan mi állt Max Verstappen szerződéshosszabbítása mögött, s miért kellett gyorsan cselekedniük a „vörös bikáknak”.