Norris „hamar le akart lépni”, Ricciardo csúnyán kiakadt Strollra

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 16:13
Daniel Ricciardo a Kínai Nagydíjon sem volt szerencsés (Fotó: AFP)
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Kínai Nagydíjat. A Red Bull háromszoros világbajnoka igen elégedetten nyilatkozott a sanghaji futamot követően, amely elmondható Lando Norrisról is. Daniel Ricciardóra – akinek versenyét Lance Stroll tette tönkre – ez már jóval kevésbé igaz. Az RB pilótáját ráadásul rajtbüntetéssel sújtották a soron következő Miami Nagydíjra.

Újabb magabiztos győzelmet aratott Max Verstappen, aki nem győzte dicsérni Red Bullját a Kínai Nagydíjat követően. A háromszoros világbajnok elmondása szerint semmi sem hátráltatta őt a sanghaji futamon.

„Nagyszerű érzés nyerni. Egész hétvégén gyorsak voltunk, de a változtatások, amelyeket végrehajtottunk tegnap, még gyorsabbá tették az autót – árulta el Verstappen. – Lenyűgöző volt vezetni attól függetlenül, milyen gumik voltak fenn. Ez a pálya kemény az abroncsokkal, főleg a bal elsővel, és persze nekem is oda kellett figyelnem rájuk, de így is sikerült körönként négy-öt tizedmásodpercet adnom a többieknek. Az újraindítások is jól sikerültek, az autó problémamentesen ment, és azt csinálhattam vele, amit csak akartam. Nagyszerű a részese lenne az ilyen hétvégéknek.”

Verstappen mellett Lando Norris teljesítményére sem lehetett panasz, s ez még magát a brit versenyzőt is kissé meglepte. Norris szerint csapata erőn felül teljesített, és jobban boldogultak, mint a hétvége korábbi részében.

„Keményen nyomhattam, hiszen erős volt az autó, és jól éreztem magam benne – mondta a McLaren-pilóta. – Jól sikerültek a kerékcserék is, utána megfelelően bántam a gumikkal, ami sokkal könnyebb feladatnak bizonyult, mint tegnap. Nagyon örülök, hiszen a csapat megérdemelte az újabb dobogós helyezést. Nem is tudom, miért nem számítottam arra, hogy ilyen versenyünk lehet. Arra készültem, hogy a végén gyorsan lelépek, hiszen úgysem állhatok dobogóra. Több dolog is meglepett, például a Ferrari tempóhiánya, illetve a mi erős teljesítményünk. Mindez kellemes meglepetés volt, és megmutatja, hogy a csapat jó munkát végzett. Keményen dolgozunk, és ez kifizetődik.”

Hiába rajtolt az első sorból, „csupán” a dobogó legalsó fokára állhatott fel Segio Pérez a Kínai GP végén. A mexikói pilóta számára nem sikerült tökéletesen a rajt, majd a verseny alakulása sem kedvezett neki túlzottan. 

„A biztonsági autó miatt sajnos veszítettem két helyet – emlékezett vissza Pérez. – A verseny nagy részét kemény gumikon teljesítettem, de azzal, hogy csatáznom kellett a futam elején, veszítettek a teljesítményükből, majd drámaian romlott az állapotuk. Szerencsére végül ismét felállhattam a dobogóra, de jobb lett volna, ha összejön a kettős győzelem. Egyértelműen küzdöttünk némi tempóhiánnyal, különösen a közepes abroncsokon. Szenvedtünk kissé az egyensúllyal, és bár sok mindenen változtattunk szombatra vasárnapra, nem reagáltunk kellően jól a körülményekre. Összességében ez egy jó hétvége volt, csak a versenytempónk volt kicsit gyengébb.”

Bár mindkét versenyzője a top ötben végzett Sanghajban, a Ferrari tempója kissé elmaradt a riválisokétól. Charles Leclerc főként a gumikat okolja a kevésbé jól sikerült futamukat illetően.

„Nem hiszem, hogy megtaláltuk a megfelelő tempót, főleg a kemény gumikon, ami kicsit furcsa, hiszen keveréktől függetlenül rendben volt az autónk teljesítménye a szezon kezdetétől – vélekedik a monacói. – Különös volt, hogy ma amint feltettük a kemény abroncsokat, fél másodperccel visszaesett a tempónk. Megvizsgáljuk, és megpróbálunk rájönni, mi romlott el azon az etapon. Furcsa, főleg ha a McLarenhez viszonyítjuk magunkat. Azt gondoltuk, hogy harcban lehetünk Landóval, hiszen jól bántam a gumikkal is egészen addig, amíg bejött a biztonsági autó.”

Önhibáján kívül volt kénytelen feladni a sanghaji futamot Daniel Ricciardo, akinek autójába Lance Stroll hajtott bele az első biztonsági autós újraindítást megelőzően. Az RB versenyzője továbbra is értetlenül áll az eset előtt, de elárulta, mi bosszantja leginkább Stroll viselkedésével kapcsolatban.

„Újraindításkor sosem tudhatjuk, mit tesz az első helyen autózó, szóval óvatosnak kell lennünk, és fel kell készülnünk minden helyzetre – szögezte le Ricciardo. – Láttam, hogy feltorlódunk a hajtűkanyarban, és mindenki visszavett a tempóból, majd Lance olyan erősen nekem jött, hogy az autója fele az enyém alá csúszott. Ez nem csupán a helyzet téves megítélése volt, erre már nem lehet kifogás. Felforrt bennem a vér, hiszen amikor visszanéztem a belső kamerás felvételeket, látszott, hogy amikor elkezdtünk fékezni, a bukósisakja jobbra mozdult, vagyis nem is engem figyelt, hanem már kanyaron volt a tekintete. Mire visszanézett, az autója már az enyém hátuljának ütközött.” 

Ricciardót egyébként a futamot követően három rajthelyes büntetéssel sújtották, ám egy másik esetért, ami az egyik biztonsági autós korlátozás során történt. Az ausztrál ugyanis megelőzte Nico Hülkenberget – büntetését a soron következő Miami Nagydíjon kell letöltenie.

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:40.52.554
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes13.773 mp h.
3.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT19.160 mp h.
4.Charles LeclercmonacóiFerrari23.623 mp h.
5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari33.983 mp h.
6.George RussellbritMercedes38.724 mp h.
7.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes43.414 mp h.
8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes56.198 mp h.
9.Lewis HamiltonbritMercedes57.986 p h.
10.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:00.476 p h.
11.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:02.812 p h.
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:05.506 p h.
13.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:09.223 p h.
14.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:11.689 p h.
15.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:22.786 p h.
16.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:27.533 p h.
17.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:35.110 p h.
 KIESETT  MEGTETT KÖRÖK
 Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT33
 Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT26
 Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari19
a kínai nagydíj végeredménye
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen4442110  
2.Sergio Pérez-45-85  
3.Charles Leclerc-25276  
4.Carlos Sainz Jr.134-69  
5.Lando Norris-25-58  
6.Oscar Piastri--5-38  
7.George Russell--4-33  
8.Fernando Alonso--5131  
9.Lewis Hamilton--4-19  
10.Lance Stroll--2-9  
11.Cunoda Juki--2-7  
12.Oliver Bearman--1-6  
13.Nico Hülkenberg--3-4  
14.Kevin Magnussen--1-1  
A világbajnokság állása
1.Red Bull-Honda RBPT195  
2.Ferrari151  
3.McLaren-Mercedes96  
4.Mercedes52  
5.Aston Martin-Mercedes40  
6.RB-Honda RBPT7  
7.Haas-Ferrari5  
8.Williams-Mercedes0  
9.Alpine-Renault0  
10.Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök
17. KÍNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 19., PÉNTEK
Szabadedzés1. Stroll 1:36.302
Sprintidőmérő1. Norris 1:57.940
ÁPRILIS 20., SZOMBAT
Sprintfutam1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Pérez
Időmérő1. Verstappen 1:33.660
ÁPRILIS 21., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Pérez
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, ImolaMájus 19., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik