Megállították Husztiék hazai pályán a címvédő svábokat

Vágólapra másolva!
2008.03.30. 19:42
Az utóbbi hat meccsén öt győzelmet aratott a VfB Stuttgart, de a bajnoki címvédőt megállították a hannoveri AWD-Arenában, egy rengeteg helyzetet hozó, ám gól nélküli mérkőzésen.
Fogcsikorgató küzdelem volt, gólok viszont nem: a Hannover és a Stuttgart csak helyzetekig jutott
Fogcsikorgató küzdelem volt, gólok viszont nem: a Hannover és a Stuttgart csak helyzetekig jutott
Fogcsikorgató küzdelem volt, gólok viszont nem: a Hannover és a Stuttgart csak helyzetekig jutott
Fogcsikorgató küzdelem volt, gólok viszont nem: a Hannover és a Stuttgart csak helyzetekig jutott

A pontosztozkodás a mérkőzés képe alapján igazságos, hisz mindkét fél hatalmas ziccereket puskázott el. Ebben az első félidőben kétszer is rontó Gomez járt az élen: a 17. percben komoly helyzetben az oldalhálóba lőtt, míg a játékrész vége előtt közeli fejesét Enke tolta ki remek reflexszel.

Még így is a Huszti Szabolcsot 78 percig foglalkoztató Hannover hagyott ki több helyzetet: a cseh Stajner már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést, aztán hosszabb szünetet követően a második félidőben sorban hibázták el a lehetőségeket.

A legnagyobbakat ráadásul a hajrában: Stajner belőtt labdájáról centikkel maradt le a csereként beállt Lauth az üres kapu előtt, majd Vinicius fejelhetett szöglet után tisztán – mellé. Így maradt a 0-0, melynek köszönhetően a svábok maradtak a 6., a hannoveriek a 10. helyen.

A vasárnapra maradt másik mérkőzésen a Cottbus fanatikusai újabb hazai sikert ünnepelhettek: a keleti derbin az Energie 0–1-ről fordítva győzött 2–1-re a Hertha ellen. A berlini csapatba Dárdai Pál a 33. percben állt be, a megsérült von Bergen helyére.

BUNDESLIGA

26. FORDULÓ
Hannover 96–VfB Stuttgart 0–0
Energie Cottbus–Hertha BSC 2–1 (1–1)
Gólszerző: Skela (41., 63.), ill. Mineiro (21.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

1. Bayern München 26 15 9 2 44-15 +29 54
2. Hamburg 26 12 11 3 37-19 +18 47
3. Schalke 04 26 12 9 5 40-26 +14 45
4. Bayer Leverkusen 26 13 5 8 46-28 +18 44
5. Werder Bremen 26 13 5 8 53-38 +15 44
6. VfB Stuttgart 26 13 3 10 44-40 +4 42
7. Eintracht Frankfurt 26 11 9 6 32-31 +1 42
8. Wolfsburg 26 11 7 8 42-36 +6 40
9. Karlsruhe 26 10 8 8 30-33 -3 38
10. Hannover 26 9 8 9 36-42 -6 35
11. VfL Bochum 26 8 9 9 40-41 -1 33
12. Hertha BSC Berlin 26 9 5 12 28-33 -5 32
13. Borussia Dortmund 26 8 7 11 39-44 -5 31
14. Hansa Rostock 26 6 6 14 22-37 -15 24
15. Energie Cottbus 26 5 8 13 28-43 -15 23
16. Duisburg 26 6 4 16 27-41 -14 22
17. Arminia Bielefeld 26 5 7 14 25-51 -26 22
18. Nürnberg 26 4 8 14 27-42 -15 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik