Vb 2026: gyönyörű venezuelai gól fricskázta meg a brazilokat a hajrában – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 09:29
null
Káprázatos góllal egyenlített Venezuela (Fotó: Getty Images)
Brazília meglepetésre hazai pályán ikszelt Venezuelával, míg Argentína egygólos győzelmet aratott Paraguay ellen a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat 3. fordulójában.

Brazília győzelmére szinte semmit sem fizettek volna a fogadóirodák Venezuela ellen, ennek ellenére meglepetéseredmény született. A brazilok csupán a második félidő elején szerezték meg a vezetést, Neymar szöglete után Gabriel bólintott a kapuba. A vendégek azonban a hajrában a néhány perccel korábban becserélt Eduard Bello látványos góljával egyenlítettek, és egy pontot elcsentek.

Neymart megdobta egy szurkoló a meccs után



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Brazíliával ellentétben Argentína továbbra is hibátlan, Lionel Messiék hazai pályán 1–0-ra nyertek Paraguay ellen. Az argentinok korán, már a 3. percben előnybe kerültek, Nicolás Otamendi lőtt kapásból a kapuba. Messi a kispadon kezdett, és az 53. percben állt be. Beállásakor mutatta Otamendinek, hogy tartsa magán a csapatkapitányi karszalagot.


Ezúttal nem volt szerencséje, ugyanis kétszer is eltalálta a kapufát: előbb szögletből, aztán a hosszabbításban szabadrúgásból is.





Emiliano Martínez ezúttal sem kapott gólt, s így már 622 perce bevehetetlen a kapuja a nemzeti csapatban – legutóbb tíz hónappal ezelőtt a katari világbajnoki döntőben Kylian Mbappé tudta mattolni őt. Ez új argentin rekordnak számít.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ

Argentína–Paraguay 1–0
(Otamendi 3.)
Bolívia–Ecuador 1–2 (Ramallo 83., ill. Páez 45., Kevin Rodríguez 90+6.)
Chile–Peru 2–0 (Valdés 74., Marcos López 90+1. – öngól)
Brazília–Venezuela 1–1 (Gabriel 50., ill. Bello 85.)
Kolumbia–Uruguay 2–2 (J. Rodríguez 35., Uribe 52., ill. Olivera 47., D. Núnez 90+1. – 11-esből)

Az első hat helyezett kijut a világbajnokságra, míg a hetedik interkontinentális pótselejtezőt vív a kijutásért.

AZ ÁLLÁS
1. Argentína335–0+59
2. Brazília3217–2+57
3. Kolumbia3123–2+15
4. Uruguay31116–5+14
5. Chile31113–3 04
6. Venezuela31112–2 0
4
7. Ecuador*3214–3+13
8. Paraguay3120–2–21
9. Peru3
120–3–31
10. Bolívia3
32–10–80

Ecuadortól levontak 3 pontot, és 100 ezer svájci frankra megbüntették a szövetséget, mivel az előző selejtezői ciklusban meghamisították Byron Castillo születési anyakönyvi kivonatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik