DAC: az ukrán válogatottól érkezik az új sportigazgató

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.10.11. 12:08
null
Gleb Platov lett a DAC új sportigazgatója (Fotó: DAC)
A 31 éves ukrán Gleb Platov lett a Dunaszerdahely sportigazgatója, aki egyúttal a hazája válogatottjánál Szerhij Rebrov szövetségi kapitány asszisztenseként is tevékenykedik – adta hírül a DAC hivatalos honlapján.

A Kijevből származó Platov fiatal kora ellenére már több fontos funkciót is betöltött a múltban. 23 évesen már a Dinamo Kijevnél dolgozott, ahol a 19 és a 21 éven alatti korosztályos együttesek mellett tevékenykedett segédedzőként, egyúttal az első csapat asszisztense, elemzője is volt, amelyet abban az időben Szerhij Rebrov irányított. Két bajnoki címben és a gárda a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába való bejutásában is komoly szerepet játszott, utóbbit csaknem húsz év után sikerült ismét elérni.

Ezután Katarban, majd az azeri FK Sabah csapatában tevékenykedett. Ezután a Dnipro ukrán első osztályú klub sportigazgatója lett. Idén júniustól Rebrov segítőjeként dolgozik az ukrán felnőttválogatottnál. Ezt a funkcióját a DAC-nál való szerepvállalása során is továbbviszi.

„,Megtisztelő, hogy ebben a remek projektben segédkezhetek. Mindenekelőtt a múltbéli pozícióim során elsajátított tudásommal és tapasztalatommal szeretnék a klub segítségére lenni. A dunaszerdahelyi klub helyzetét és az itteni projektet már több éve ismerem, Jan Van Daelével hosszabb ideje kommunikálunk, sőt a múltban többször személyesen is jártam itt” – nyilatkozta Gleb Platov. Az eddigi sportigazgató, Jan Van Daele a továbbiakban ügyvezető igazgatóként folytatja a munkát a DAC-ban.

A dunaszerdahelyi klub partneri szerződést kötött a Nordensa vállalattal, amely a tehetséges labdarúgók felkutatásával foglalkozik világszerte. A megegyezés egyelőre egy évre szól, tehát az elkövetkező két átigazolási időszakot érinti. A cég az ETO FC Győrrel is hasonló kontraktust írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik