DAC: Az akarat és a szív döntött Nagymihályban – Kalmár Zsolt

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 14:29
null
Kalmár Zsolt betalált, a DAC három ponttal gazdagodott (Fotó: DAC 1904 / Facebook)
Mint beszámoltunk róla, a DAC idegenben kétgólos sikert aratott a Zemplín Michalovce (Nagymihály) ellen a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) szombati játéknapján. A találkozó egyik gólszerzője, a magyar válogatott Kalmár Zsolt a Nemzeti Sportnak adott interjút az összecsapást követően.

 

Mivel a dunaszerdahelyiek riválisa, a Slovan Bratislava hazai pályán csak 2–2-es döntetlent játszott a Banská Bystrica (Besztercebánya) ellen, a csallóközi csapat hátránya az első helyen álló címvédőhöz képest már csak egy pont. Ráadásul a DAC-ot üldöző Nagyszombat pont nélkül maradt a hétvégén.

„Jól alakultak számunkra a riválisok meccsei, ugyanakkor mi csak magunkkal foglalkozunk. Elértük a célunkat, begyűjtöttük a három pontot. A legközelebbi találkozóra koncentrálunk, a tabella alakulását csak a bajnokság végéhez közeledve érdemes figyelni” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki csapata első gólját szerezte a 31. percben.

A középpályás elárulta, a hazaút rendkívül jó hangulatban telt.

NEGYVENKETTEDIK

Kalmár Zsolt Nagymihályban a 42. gólját szerezte a Fortuna Ligában. A középpályás ezzel hét gólra megközelítette a DAC legjobb élvonalbeli góllövőjét, Pavol Dinát.

„Ha nyersz, szebbnek látsz mindent. Kemény meccsen vagyunk túl, nem volt könnyű dolgunk. Amíg a pálya lehetővé tette, próbáltuk a saját játékunkat játszani. Több helyzetet is kidolgoztunk, megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. A mérkőzés későbbi szakaszában a küzdelem, az akarat és a szív döntött, remekül helytálltunk. Nagyszerű a csapatszellemünk” – folytatta Kalmár, aki hozzátette, a jövőben jobban oda kell figyelniük a helyzetkihasználásra.

„Nagyon szépen köszönöm a magam és a csapat nevében, hogy ennyi szurkoló elkísért bennünket. Nagyszerűek voltak végig, csakúgy, mint a pénteki királyhelmeci találkozásunk alkalmával. Megtöltötték a Buzánszky Jenő Sportarénát.”

A DAC legközelebb jövő szombaton játszik, a Szakolcát fogadja.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
20. FORDULÓ
Zemplín Michalovce–DAC 1904 0–2
(0–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik