1. HNL: Örültem a Ferencváros továbbjutásának – Lovrencsics Gergő

Vágólapra másolva!
2022.07.31. 11:49
null
Lovrencsics ismét kezdő volt a Hajdukban (Fotó: hajduk.hr)
Lovrencsics Gergő, a horvát Hajduk Split labdarúgócsapatának védője a varasdi bajnokin ismét a kezdő tizenegyben kapott helyet, csapata az NK Varazdin ellen 2–0-ra győzött.

 

A 33 éves, korábbi 44-szeres válogatott futballista a találkozót követően elárulta, sajnálja, hogy nem alakult rövid hazai kiruccanással számára az Európa-konferencialiga selejtezőinek programja, mert a Hajduk augusztus 4-én és 11-én a portugál Vitóriával mérkőzhet meg, nem a Puskás Akadémiával.

„Igazából annak, hogy közvetve érintve lehetett a magyar vonal az európai fellépésünk szempontjából, akkor lett volna nagyobb jelentősége, ha a Puskás Akadémia kerül tovább a párharcból – fogalmazott a Ferencvárosnál korábban öt idényt is eltöltő futballista. – Így is figyeltük, és a szakmai stáb is fürkészte persze mindkét gárdát, talán engem is megkérdeztek volna a felcsútiak továbbjutás esetén, ahogy azonban alakultak a történések, sokkalta fontosabb lett csapattársam, Toni Borevkovic. Ő éppen a Vitóriától került hozzánk kölcsönbe.”

– A lényeg jelenleg – a védelemnél maradva – az, hogy visszakerülhetett a kezdőbe a Hajduknál…
– Ennek az oka roppant prózai, igazi versenyhelyzet van a csapatnál, ha az ember sérülés miatt is kerül ki, meg kell küzdenie azért, hogy újra a kezdőben szerepelhessen. Nincs ezzel semmi probléma, én vállaltam, hogy egy ilyen bajnokságba igazolok, meg kimondottan hajtós, brusztolós, mondhatnám odavágós stílusú a bajnokság. Az újonc otthonában, Varasdon sem volt egyszerű nyernünk, s ha azt vesszük, a horvát bajnokságban a Dinamo, Hajduk, Osijek (Eszék), Rijeka négyese erősségét tekintve adott, akkor legalább tizenkét nagyon komoly meccsünk van egy évad során.

– Minden bizonnyal a magyar bajnokságot is követi, miként látja az erőviszonyokat?
– Természetes, hogy örültem a Ferencváros továbbjutásának a BL-ben, a zöld-fehérek esetében alighanem még inkább üdítően hatna, ha a magyar bajnokságban is több kiélezett meccsük lenne. Ugyanakkor nem mennék el amellett, amit például a Kisvárda kapcsán tapasztaltam. Debütánsként, európai porondon továbbjutással kezdeni, az megsüvegelendő, ráadásul játszottunk velük a mostani felkészülési időszakban Ausztriában. Mit is mondhatnék, kimondottan jó ellenféllel mérkőztünk, érezni lehetett rajtuk, ha összeállnak, valóban masszív gárdát alkothatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik