Esterházy Mátyás: A karrierépítés többet ér az üzletnél

– Mennyire volt fontos a szüleinek, hogy a magyar történelemben meghatározó szerepet betöltő Esterházy család örökségével tisztában legyen?
– Édesapámnak különösen lényeges szál az életében, így nekem is az lett, de nem e körül forogtak a hétköznapjaink. Tudom, mit jelent a család, ismerem a felmenőim történetét, és büszke vagyok rá, hogy ezzel a vezetéknévvel nőttem fel. Olyan elvek szerint neveltek, amelyek természetesen összefüggésben vannak azzal, hogy a család az utóbbi évszázadokban betöltött egy bizonyos pozíciót a magyar politikában és közéletben.

– A neveltetésében megmutatkozott, hogy grófi leszármazott?
– Azzal együtt, hogy minden segítséget megkaptam a szüleimtől, már gyerekként önállóságra neveltek. Ötévesen egy esztendőt a szüleimtől távol, Bécsben töltöttem a nagybátyámnál, mert fontosnak tartották, hogy megtanuljak németül. Évente két-három hónapot később is Ausztriában élhettem. Ez fontos része volt az életemnek, felnőtt fejjel vélhetően azért sem töprengek túl sokat egy-egy kérdésen, mert megtanultam, hogy gyorsan és önállóan kell dönteni. Lényegesnek tartották, hogy beszéljünk nyelveket, tudjunk kommunikálni a felnőttekkel, nyitottságra neveltek. Talán ez segít ma a legtöbbet.

– Mit jelentett az Esterházy név a mindennapokban?
– Nekem sokat. Ugyanúgy, mint másnak a sajátja. Természetesen megesett, hogy az edzők vagy a tanárok másként álltak hozzám, de nem magam vagy a nevem miatt, hanem mert a felmenőim értéket teremtettek, sikeresek voltak, ilyenkor pedig óhatatlan az összehasonlítás.

– A család hölgytagjai mennyire kötődnek a labdarúgáshoz?
– Édesanyám és a testvéreim semennyire. A feleségem viszont kimondottan szereti. Ez azért nem olyan nagy baj…

– Miért éppen a kapusposzt ragadta meg, amikor futballozni kezdett?
– Amikor először lementem a BVSC-pályára, éppen hó borította, és arra gondoltam, hogy így legalább nem fáj majd a vetődés. Beálltam a gólvonalra, és azon kaptam magam, hogy élvezem a védést.

– Tehetségesnek számított?
– Egyáltalán nem. Szorgalmas voltam, ennek köszönhetően valameddig eljutottam, de a tehetségtől nagyon messze voltam. A karrierem arra tökéletes volt, hogy megismerjem a labdarúgás világát, az öltözők közegét. Ezt hasznosítani tudom most is, de ennél több nem volt a pályafutásomban. Olyan kapus voltam, akit úgy jellemeztek, hogy „nem lehet rá panasz”. Ez a futballban annyit tesz, hogy nem voltam elég jó.

– Hogyan emlékszik vissza az első NB I-es meccsére, a Kaposvár–REAC bajnokira?
– Minden mozzanatára emlékszem, a védésekre és a kapott gólokra is. A további kilenc NB I-es találkozómhoz hasonlóan szép emlék, de nem több.

– A REAC-ban később az NB II-ben is védett. A bundabotrány kirobbanása után mennyire értékelte át azokat a mérkőzéseket?
– Akkor semmi gyanúsat sem tapasztaltam, aztán amikor elkezdtek kiszivárogni hírek, sok emlék más megvilágításba került. Ez is segített abban, hogy könnyebb szívvel hagyjam abba a profi futballt. Ma már nem ítélem el azokat a korábbi csapattársaimat, akik érintve voltak az ügyben, mert el tudom képzelni, hogy nagy részük olyan helyzetbe került, amelyben nem volt más választásuk. Én viszont sem a futballban, sem az élet más területén nem akartam ilyen zsákutcába bemenni.

– A profi futball befejezése után miért éppen a menedzserek világa fogta meg?
– Játékosként Fülöp Ferenc foglalkozott velem, ő akkoriban Vörösbaranyi Józseffel közösen vezette a Stars and Friends menedzserirodát. Az utolsó budaörsi idényemben este voltak az edzések, délelőttre pedig valami elfoglaltságot kerestem magamnak, ők ebben azonnal segítettek nekem, így délelőttönként adminisztratív munkát végeztem náluk az irodában. Így kezdődött minden.

– Miután elváltak az útjaik, előbb Fülöp Ferenccel, majd Vörösbaranyi Józseffel dolgozott együtt, végül 2017-ben létrehozta a saját ügynökségét. Mi volt önnek a legfontosabb ebben az időben?
– A fiatal játékosok pozicionálása. Sok menedzser csak legyintett akkoriban az egészen fiatal játékosokra, mondván, velük nem lehet nyereséges üzletet kötni. Én másként gondolkoztam. Talán az életkoromból, talán a merészségemből adódott, de abban láttam a lehetőséget, hogy a fiatal focistákat építsük fel tudatosan, és ha sikerül, eljön a pillanat, amikor jó üzletet köthetünk az értékesítésükkel. Ha létrejön az átigazolás, a befolyt összegből megkereshetjük a következő tizenöt-tizenhat éves tehetséget. Eleinte nevetnek az emberen, hogy szegénynek csak fiatal játékosok jutnak, aztán eltelik néhány év, a játékosok beérnek, szerződtetik őket, és akkor már nem tinédzserekkel, hanem fiatal, de már felnőtt labdarúgókkal foglalkozunk. Ennek a szemléletnek köszönhetően van most négy játékosunk a magyar A-válogatott keretében.

– Nem félt attól, hogy egyedül – akkor még ismert kliens nélkül – nem állja meg a helyét ebben a világban?
– Az, hogy nincs nevem egy szakmában, nem jelenti azt, hogy nem is lesz – sokkal inkább erre gondoltam.

– Mit szól ahhoz, ha valaki azt mondja, Esterházy Mátyásból Szoboszlai Dominik „csinált” játékosügynököt?

– Minden ügynököt a játékosai építik fel, mert nélkülük a mi szakmánk nem létezne. Én pedig büszke vagyok arra, hogy engem éppen Szoboszlai Dominik épít. Ugyanakkor a labdarúgó és a menedzser együtt építkezik. Cristiano Ronaldo fiatalon is extra volt, ez elvitathatatlan, de valaki egy bizonyos elvrendszer alapján azt tanácsolta neki, hogy a Sportingtól a Manchester Unitedhez szerződjön, ami jó döntésnek bizonyult. Ki tudja, miként alakul a jövője, ha az ügynöke azt javasolja neki, inkább a Juventusban folytassa. Dominik eddigi pályafutása az ő, az édesapja és az én közös sikerem, de teljesen egyértelmű, hogy a kalapemelés Dominiknak és Zsoltnak jár az elvégzett munkáért, ezt senki sem vitatja, sőt, minél többet beszélünk róla, remélem, annál több ember fogadja el, hogy csak a munka és a teljesítmény eredményez valódi alapra épülő karriert. Ugyanakkor ki merem jelenteni, hogy a velünk dolgozó futballisták más játékosok lennének nélkülünk, Dominik is. A Juventus első keretébe januárban benevezett Senkó Zsombor esetében sem lehet figyelmen kívül hagyni a munkánkat, mert az elmúlt három-négy évben közösen dolgoztunk azért, hogy egyre magasabb szintre jusson. Ha harmincesztendős korára sikeres futballista lesz, abban akkor is benne van a mi munkánk, ha ne adj' isten holnaptól más képviselné őt.

– Schäfer András Berlinbe szerződése után kihúzhatták magukat, vagy a középpályásban végig megvolt ez a potenciál, és csak az i-re kellett feltenni a pontot?
– Andris esetében arra lehetünk büszkék, hogy velünk képzeli el a jövőjét. Egyfajta bónusz, hogy segítettünk neki abban, hogy a Bundesligába szerződjön, de amikor először beszéltem vele, azt mondtam neki, hogy tizenöt évre érdekel az ő személye, nem a téli átigazolás a legfontosabb. Ha azt várja tőlem, hogy januárban mindenképpen találjak neki egy erősebb csapatot, akkor nem én vagyok a neki megfelelő ember. Nyíltan és őszintén megbeszéltük, hogy a karrierjét szeretnénk felépíteni, nem egyetlen átigazolásban gondolkodunk. Ha ezt ránk bízza, közösen sikeresek lehetünk. Átgondolta, és úgy döntött, folytassuk együtt.

– Nála mi jelentené a karrierje kiteljesedését?
– Nagyon bizakodó vagyok a hosszú távú jövőjét illetően, és leginkább az ő mentalitása, illetve az Union Berlin filozófiája miatt. Ha elég időt ad magának a beilleszkedésre, ha beleerősödik a Bundesligába, erőssége lesz a fővárosi csapatnak, és akkor olyan folytatás következhet, amilyenre most kevesen számítanak. Megvan benne a lehetőség, hogy a legerősebb öt európai bajnokság egyikében szerepeljen. Jelenleg azonban nem ez a fontos, hanem a fokozatosság.

– A fiatalokra visszatérve: honnan kapja az információt arról, ha felbukkan, mondjuk, egy 13 éves tehetség?
– Az évek során jó kapcsolatrendszert építettünk ki a klubokkal, ugyanakkor van egy alapvető különbség köztünk és sok más ügynökség között: mi saját információval dolgozunk. Ha nincs rálátásom a piacra, nem tudom az adott klubtól, edzőtől vagy más, futballban dolgozó embertől kapott ajánlatot és információt minősíteni. Akkor honnan tudhatnám, hogy valóban a legtehetségesebb játékosukat ajánlják nekem és nem a harmadikat a sorban? Emiatt úgy döntöttem, legyenek inkább saját, a filozófiámat értő és továbbfejlesztő munkatársaim. Ez nyilván költségesebb, ugyanakkor sokkal jobb minőségű információkkal dolgozhatunk. Emellett néhány nemzetközi klubbal is olyan kapcsolatot alakítottunk ki, hogy hiteles hírekhez jussunk az adott régióból.

– Ha már ilyen széles rálátása van a piacra, árulja el, Szoboszlai Dominik egy az ezerből, vagy látja már azt a tinédzsert, aki a nyomába léphet?
– Dominik egy az ezerből. Elfogult vagyok vele szemben, nagyon közel állunk egymáshoz, de ha megpróbálnám kizárni az érzelmi szálat, akkor is azt mondanám, hogy jelenleg nincs hozzá mérhető tehetség. A többi játékosunk is kiemelkedő ezen a piacon, de a Leipzig középpályása európai szinten is annyira kiemelkedő, hogy nehéz lesz még egy olyat találni, mint ő.

– Lehet úgy dolgozni ebben a szakmában, hogy nem alakul ki barátság az ügynök és a játékos között?
– Úgy nem lehet dolgozni, hogy tudatosan törekszünk a három lépés távolság megtartására, ugyanakkor nem alakulhat ki mindenkivel bensőséges kapcsolat. Akadt olyan játékos, aki azért hagyott el minket, mert az édesapja úgy érezte, vele nem vagyunk annyira szoros baráti kapcsolatban, mint mással.

– Mennyire vette a lelkére?
– Semennyire, mert a barátságot nem lehet kikényszeríteni. Szoboszlai Zsolt és köztem a legelején csak egyszerű érdekkapcsolat volt, aztán úgy hozta az élet, hogy elkezdtük megérteni egymást. A kölcsönös üzleti érdek továbbra is megvan, de időközben az érdekkapcsolat barátsággá alakult át. Akad olyan játékosom, akivel ugyanúgy megvan az üzleti érdek, mégsem vagyunk barátok. Az ilyesmi vagy kialakul magától, vagy nem.

– Megviseli, ha egy labdarúgó úgy dönt, más irodánál folytatja?
– Attól függ, miért. Ha mi hibázunk, és jogos a csalódottsága, akkor igen, hiszen tudom, hogy valamit elrontottunk. Az ilyen esetek viszont alkalmat adnak arra, hogy megálljunk egy pillanatra és átgondoljuk, mit csinálhatnánk jobban vagy másképpen.

– Volt erre példa?
– Igen, volt ilyen, és lesz is. Sajnos előfordul, hogy elcsúszik a kommunikáció, nem tartjuk annyira intenzíven a kapcsolatot a játékossal, ő pedig úgy érzi, nem fontos nekünk. Ám arra is volt példa, hogy a labdarúgóval egy korrekt megbeszélés végén arra jutottunk, hogy kölcsönösen nem bízunk annyira egymásban, hogy együtt folytassuk. Ennek ellenére abban maradtunk, hogy a jövőben bármikor felhívhat. Azóta ez rendszeresen előfordul és jókat beszélgetünk.

– Mi történik, amikor a futballista megkeresi, és azt kéri, a jövőben ön egyengesse a pályafutását?
– Az első megbeszélésen leülünk a játékossal, fiatalok esetében a családtagjaival is, és elmondjuk, miben tudunk segíteni. Ez egyfajta felelősség, mert nem ígérhetünk olyat, amit nem tudunk betartani. A fiatal labdarúgók esetében az az ígéret, hogy nincs ígéret. Senkit sem azzal győzünk meg, hogy biztosan eladjuk külföldre, hanem azzal, ahogyan a többi játékosunk útját egyengetjük. Egyértelműen kommunikálunk, nem átigazolásokban gondolkodunk, hanem karriert építünk, és ez óriási különbség. Nem érdekel, hogy a játékos tizenhat évesen külföldre szerződik-e, az érdekel, hogy a pályafutása jó irányba haladjon. Ha ez az NB I-et jelenti, akkor oda kell eljutni, ha benne van a fiatalban a külföldi szerződés lehetősége, akkor oda. Ám egyetlen klubváltásba sem vágunk bele csak azért, hogy elmondhassuk magunkról, összehoztunk egy üzletet. Ne értsenek félre: profitorientált szervezetet vezetek, pénzt akarunk keresni, ez a siker egyik legkézzelfoghatóbb mércéje, ám a karrierépítésben nem ez játssza a központi szerepet.

– Általában az átigazolási összeg hány százaléka illeti meg önt?
– Nincs erre egyértelmű válasz, de tíz százalékkal lehet kalkulálni.

– Mekkora a versengés az ügynökök között? Mennyire valós lehetőség, hogy Mino Raiola vagy Jorge Mendes magának akarja majd Szoboszlai Dominikot?

– Jellemző erre a világra, hogy az ügynökségek megpróbálják magukhoz csábítani a futballistákat, ugyanakkor, ha a világ topügynökségeinek a mi játékosunk kell, akkor jól dolgoztunk – ha a csábítás ellenére is nálunk marad, akkor még jobban.

– Hol látja magát öt év múlva?
– Ugyanitt. Ha ugyanígy dolgozunk a jövőben is, akkor növekedhetünk, több Bajnokok Ligájában szereplő játékosunk lehet, de az alapok nem változnak. Továbbra is azt szeretném, hogy olyan hátteret teremthessünk a magyar fiataloknak, amelynek köszönhetően jobb esélyekkel indulnak. A profilunkon sem szeretnék változtatni, akkor sem hagyjuk abba a tehetségek karrierjének építését, ha idővel még több felnőtt válogatottunk lesz.

– Meddig akar játékosügynökként tevékenykedni?
– Fiatal vagyok még ahhoz, hogy a nyugdíjas évekről beszéljek. Vannak még céljaim, vannak játékosaim, akiknek az útját továbbra is szeretném figyelemmel követni. Ha megszűnik a motivációm, abbahagyom, de ilyesmi egyelőre nem foglalkoztat.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 12-i lapszámában jelent meg.)