Svédország: „Hamsík lehet a liga történetének legnagyobb igazolása”

CS. B./P. K.CS. B./P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 11:46
null
Marek Hamsík azért szerződhet Svédországba, hogy szerepelhessen a szlovák válogatottal a nyári Eb-n, és addig is játékban legyen (Fotó: AFP, archív)
Egybehangzó svéd és olasz sajtóértesülések szerint a svéd labdarúgó-élvonal, az Allsvenskan áprilisi rajtja előtt a bajnoki címre törő IFK Göteborg szerződtetheti a kínai Talien Prótól elvágyódó, 33 éves, 126-szoros szlovák válogatott Marek Hamsíkot.

 

Az Allsvenskan történetének legnagyobb igazolása lehet Marek Hamsík, aki több mint négyszáz Serie A-mérkőzéssel a háta mögött szerződhet az IFK Göteborgba – írja a SportExpressen.

„Itt a svéd transzferbomba, amelynek nagy visszhangja lehet a futballvilágban. A szlovák világsztár, a Napoli korábbi csapatkapitánya, a 33 éves Marek Hamsík az IFK Göteborgba szerződhet” – fogalmaz a svéd lap, amely szerint szóban már meg is állapodott a klub és a támadó középpályás, aki hamarosan Svédországba érkezhet, hogy személyesen is tárgyaljon.

Hamsíkkal kapcsolatban nemrég több külföldi forrás is arról számolt be, hogy szerződést bont kínai együttesével, a Talien Próval (melynek spanyol vezetőedzője, Rafael Benítez már januárban távozott) – december 31-ig szólna a megállapodása –, és a pozsonyi Slovanhoz igazol. Ebben az ügyben azonban nem született végül egyezség, és az sem világos, Hamsík valóban szakított-e már a kínaiakkal, mert a klub erről nem számolt be.

A SportExpressen szerint Hamsíknak azért fontos a váltás, mert mindenképp szeretne pályára lépni a szlovák válogatottban a nyári Európa-bajnokságon (a szlovákok éppen a svédekkel, illetve a lengyelekkel és a spanyolokkal kerültek egy csoportba). Ám a koronavírus miatti utazási korlátozások Kínából ezt jelentősen megnehezíthetnék, ráadásul az ottani bajnokságban a tervek szerint az Eb alatt sem lesz szünet. Viszont a legtöbb országban nincs átigazolási időszak (ez azért fontos, mert hiába bont most szerződést Kínában, akkor is csak olyan helyre mehet, ahol a bontás pillanatában még nyitva van a piac). Ezért is jöhet képbe Svédország, ahol csak áprilisban rajtol az új idény, illetve a Göteborg, amely nem titkoltan bajnoki címre tör, a hírek szerint két svéd válogatott kiszemeltje is van: Marcus Berg (FK Krasznodar) és Oscar Wendt (Mönchengladbach).

Az átigazolási ügyekben jól értesültnek számító két olasz újságíró, Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio is arról számoltak be a közösségi felületeiken, hogy Hamsík az IFK Göteborghoz kerülhet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik