Az MSSZ távolléte értetlenséget váltott ki

LANTOS GÁBORLANTOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.03.03. 22:59
Címkék
"Ha egy sportág a századik születésnapját ünnepli, akkor az jelentős tényező a világ sportéletében" - ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön Isztambulban, ahol a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) centenáriumi kongresszusát rendezték.
A NOB elnökén kívül eljött Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Bruno Grandi, a Nemzetközi Tornaszövetség első embere és a kerékpárosokat irányító Hein Verbruggen is.Ehhez képest több mint (sportdiplomáciai) udvariatlanság volt, hogy a Magyar Súlyemelő-szövetséget senki sem képviselte a kongresszuson. A magyarok asztala üres maradt, mindez nem csekély értetlenséget váltott ki az öt földrészről érkezett küldöttek körében. (A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség különböző bizottságaiba három honfitársunk is pályázik, a személyes jelenlét sokat segített volna abban, hogy a kandidálók bejussanak a testület bizottságaiba…)De vissza az ünnephez, ahol a NOB-elnök úgy fogalmazott: a súlyemelés az egész világot behálózza, 172 országban űzik, minden más sportágnak az alapja, azaz semmi sem veszélyezteti olimpiai tagságát. "A súlyemelésben példásan üldözik a doppingot, s a jövőben az önök szövetségének még több és több vizsgálatot kell elvégeznie a doppingesetek megelőzésére" - fogalmazott Jacques Rogge.Külön érdekesség, hogy a IWF-nél csak négy "idősebb" sportszervezete van a világnak: az 1881-ben alakult torna-, az 1892-ben megalapított evezős-, a 105 éves kerékpáros- és a 101 éves labdarúgó-szövetség.Az isztambuli Hotel Intercontinental báltermében megjelent az emelvényen az exszovjet Vaszilij Alekszejev, a görög Pirrosz Dimasz, a török Naim Süleymanoglu és a magyar Takács Mária is, aki - bár összetettben sohasem volt világbajnok - a női súlyemelés egyik legeredményesebb versenyzője: pályafutása során 33 vb-medáliát gyűjtött össze.Az IWF tisztségújító, elnökválasztó kongresszusán Aján Tamásnak az elnöki poszton nincs ellenjelöltje, így várhatóan ismét közfelkiáltással szavazzák meg a sportág első emberének . A másik fontos eldöntendő kérdés az úgynevezett egykilós szabály bevezetése lesz, amennyiben a kongreszszus erre áldását adja, már az idei junior vb-n (2005. május 15-25., Puszan) az új szisztéma szerint zajlanak a küzdelmek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik