Célkeresztben a világjátékok

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2004.02.06. 22:01
Címkék
Utaznak a legjobb hazai búvárúszók, a tavalyi világversenyek dobogósai az egyiptomi szövetség vendégei lesznek február első felében, egy hetet edzőtáboroznak Afrikában. Feladatok az idén is akadnak bőven, és mivel tavaly a legeredményesebb nem olimpiai sportágak közé emelkedett a búvárúszás, a követelmények is nagyok.
"Az uszonyos és búvárúszók számára az év fő eseménye az októberi sanghaji világbajnokság lesz – mondta a Magyar Búvárszakszövetség alelnöke, Ludvigh Zoltán. – A verseny igazi jelentőségét az adja, hogy itt kell megszerezni az indulási jogot a jövő évi duisburgi világjátékokra. Számunkra ez az olimpia, így mindenképpen erős csapattal kell Kínába utaznunk, hogy minél többen kvalifikálhassák magukat. Reméljük, hogy mindehhez az anyagi háttér is adott lesz."A szakszövetség nem csak erre az erőpróbára készül, hiszen a 2001-es felnőtt Eb után az idén júliusban a juniorok kontinensvetélkedőjét is megrendezi, méghozzá szintén az egri uszodában. A klubcsapatok Európa-bajnoksága ebben az esztendőben Franciaországban lesz, és természetesen az idén is meghirdetik a klubcsapatok Világkupáját. Ez utóbbi sorozatot hat éve a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE nyeri, és a somogyiak most azért dolgoznak, hogy meg ne szakadjon a szép sorozat.A tájékozódási szakág képviselőire ebben az esztendőben Európa-bajnokság vár. Balázs Péter és társai augusztusban Észtországban szállnak majd vízbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik