„Amikor 18-19 évesen be akarták hívni, mondtam, hogy korai” – Dárdai Pál

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 11:52
Ifj. Dárdai Pál után Dárdai Márton is bemutatkozott a magyar válogatottban, ezzel már 63 magyar válogatottsággal rendelkezik a Dárdai család (Fotó: Árvai Károly)
Legnagyobb fia, a 2022. november 20-án bemutatkozó ifjabb Dárdai Pál után a német másodosztályú Hertha BSC magyar vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak a középső fia, Dárdai Márton is bemutatkozott a magyar válogatottban. A nemzeti csapat korábbi szövetségi kapitánya a Sportalnak beszélt középső fia első válogatottbeli meccséről.

Dárdai Pál nem tudta a Puskás Arénában megtekinteni a magyar válogatott Törökország elleni felkészülési mérkőzését, mert klubjával, a német másodosztályú Herthával edzőmeccset játszottak, de felesége, Mónika a helyszínen láthatta, hogy Dárdai Márton csereként pályára lépett a 66. percben.

„Amikor a lefújást követően beszéltem vele, gratuláltam is neki, de hozzátettem, hogy ezt ossza be, mert legközelebb a huszonötödiknél fogok.

Úgy gondolom, akkor vallhatja magát valaki stabil válogatottnak, ha legalább huszonötször magára ölthette a címeres mezt,

addigra szert tesz annyi rutinra, amennyi ezen a szinten kell” mondta Dárdai Pál.

„Jó érzés töltött el, amikor láttam, hogy Marci beáll, de – remélem, nem ért félre senki – nekem, nekünk ez a normális. Mi a futballban nőttünk fel, én hároméves korom óta az öltözőben vagyok, sok mindent megéltem már. Jár a gratuláció egyébként Marci édesanyjának is, mert csodásan felnevelte őt is. A három fiunk közül kettő, Palkó és Marci már játszott a magyar válogatottban, szerintem ez nem rossz arány…” – jegyezte meg a Hertha BSC vezetőedzője, aki úgy véli, középső fia jól szállt be a meccsbe, de messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni ebből a szűk fél órából.

„Ha Marci nem sérül meg, szép jövő előtt áll a válogatottban is. Huszonkét éves múlt, jó korban van. Most jött el az ideje, hogy válogatott legyen. Talán megjegyezhetem, hogy kiderült, megint igazam volt.

Amikor tizennyolc-tizenkilenc évesen be akarták hívni, mondtam, hogy még korai, akkor érdemes, ha már lesz hatvan-hetven felnőttmeccs a lábában.

Mostanra fontos tapasztalatokat szerzett, túl van egy-két hibán is, amelyből tanult, a nehezebb helyzeteket, az esetleges kritikákat is tudja kezelni.

Ha tizennyolc évesen bekerül a válogatottba, és ne adj’ isten, hibázik egy jelentős tétre menő meccsen, szétszedték volna

 – hangsúlyozta Dárdai Pál, kitérve arra is, fia fogadtatása részben annak szólt, hogy Dárdainak hívják, másrészt annak, hogy a magyar válogatottat választotta.

A magyar válogatott korábbi kapitánya megjegyezte azt is, mivel a magyar válogatott három belső védővel játszik, Dárdai Márton benne lehet abban az öt-hat játékosban, akik utazhatnak az Európa-bajnokságra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik