U17: A nyomás miatt még több akarat volt bennünk – Mondovics-dupla a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2023.11.01. 08:26
A hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U17-es válogatott Telkiben 3–1-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát, ezzel kvartettjében a bolgárok mögött csoportmásodikként végezve továbbjutott a tavaszi elitkörbe, amelyben a tét a kontinenstornára való kijutás lesz. A találkozó után a duplázó Mondovics Kevinnel (Puskás Akadémia) és a gólpasszt adó, Torinóban stabil kezdő Kugyela Zalánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Puskás Akadémia duplázó támadója, Mondovics Kevin hajtós meccsről beszélt.

„Úgy érzem, nagy fölényben játszottunk az első két gólig. Utána volt egy kis kiengedés, aztán megrúgtuk a harmadikat, és már a kezünkben volt a meccs. A csapat nagyon kitett magáért.”

Videónkban beszél arról, jót tett nekik, hogy nyomás volt rajtuk, mert így még több akarattal játszottak. De azt is megtudjuk tőle, hogy a második gólpasszt előre lebeszélte csapattársával.

Az olasz Torino légiósa, Kugyela Zalán szerint kemény találkozón vannak túl.

„Nagyon nehéz meccs volt, ugye, ezen múlt, hogy továbbjutunk-e. Hála az égnek sikerült, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatra, jól mentünk.”

Videónkban beszél a gólpasszáról, illetve Torinóról: kiderül, hogy nem volt egyszerű a beilleszkedés, de most már befogadták, elismerik, stabil kezdőjátékos a korosztályában. Szót ejt a magyar és az olasz utánpótlás közti különbségekről is.

„VAN MÉG EGY CÉLUNK A FIÚKKAL…” – JEREMIÁS ÉRTÉKELÉSE

U17-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELSŐ SZAKASZ, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–1
(1–0)
Telki
MAGYARORSZÁG:
Kocsis B. – Csorba N., Szekér, Csorba D. (Pál, 89.), Zója-Katona – Bolgár (Vitályos, 89.), Madarász, Kugyela (Egri, 66.) – Németh H., Mondovics (Somogyi, 76.) – Szép (Barkóczi, 66.)
Gólszerző: Mondovics (33., 47.), Barkóczi (78.), ill. Ignatkov (61.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Andorra–Bulgária 1–2

A csoport végeredménye: 1. Bulgária 7 pont (4–2), 2. Magyarország 6 (5–2), 3.Bosznia-Hercegovina 4 (5–4), 4. Andorra 0 (1–7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik