Női válogatott: egy gól döntött a mieink javára a görögök ellen

M. J.M. J.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 22:01
A magyar női labdarúgó-válogatott Turányi Lilla 70. percben esett góljával 1–0-ra legyőzte Görögországot szerda este a Bozsik Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
Győzelmet ünnepelhetett a válogatott (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Győzelmet ünnepelhetett a válogatott (Fotó: Koncz Márton) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

Először írta ki az UEFA a férfiakhoz hasonló rendszerben a női válogatottak számára a Nemzetek Ligáját. Magyarország a második divízió harmadik kalapjába kapott besorolást, és Albániával, Írországgal, Észak-Írországgal került egy csoportba. A csoportmérkőzéseket szeptember 20. és december 5. között rendezik meg, és a felkészülés részeként a csapat júliusban két mérkőzést játszik.

Elsőként a Bozsik Arénában Görögország ellen lépett pályára, míg kedden a Szusza Ferenc Stadionban a bosnyák válogatottat látjuk vendégül. Margret Kratz szövetségi kapitány egy újoncot is meghívott a keretbe, az angol Wimbledon tizenkilenc éves támadóját, Siber Glóriát. Vele együtt tíz légiós szerepelt a keretben, míg a kilencvenszeres válogatott kapus, Szőcs Réka hosszabb kihagyás után lett ismét tagja a válogatottnak.

A görögök elleni találkozó jó iramban indult, a hatodik percben Turányi Lilla 28 méteres lövését kellett védeni az ellenfél kapusának. Nem sokkal később Németh Hanna fejelhetett volna gólt egy-egy szöglet után, de előbb mellé fejelt, újabb próbálkozását pedig egy védő mentette szögletre. A magyar csapat sarokrúgásai rendre problémát okoztak a vendégvédelemnek. Bár küzdöttek a lányok, mindkét oldalon sok volt a pontatlan átadás, dicséretes volt viszont a mieink játékában, hogyha egyik játékosunkat átjátszották, már ki is segítették egyből egymást. A 33. percben Anasztaszia Szpiridonidu lövését fogta magabiztosan Bíró Barbara. Kiegyenlített, harcos és küzdelmet hozó első félidőt láthattak a nézők nagyobb gólhelyzetek nélkül.

Bízva a jobb folytatásban a szünetben Margret Kratz szövetségi kapitány három cserével frissítette a magyar csapatot, az együttes viszont sokat kapkodott, így nem volt folyamatos a játék. A futballisták szép megoldások mellett bosszantó hibákat is elkövettek. A félidő közepétől viszont átvették a játék irányítását, helyzeteket dolgoztak ki, a 66. percben Turányi Lilla indításával Nagy Virág törhetett kapura a balösszekötő helyén, de az ötös sarkáról lövés helyett középre gurított az érkező támadók mögé. A 70. percben góllá érett a fölény, a felezővonal közeléből a bal oldalról érkező labda mindenki felett átszállt, Turányi remekül átvette, majd védője szorításában kapura fordult és nyolc méterről, ballal a kapu bal oldalába lőtte a labdát. A folytatásban is helyzeteket dolgoztunk ki, Vachter Fanni két alkalommal is gólt szerezhetett volna, de elhamarkodta a döntést. A hátralévő percekben az eredmény már nem változott, vagyis a mieink megnyerték idei első, a fővárosban megvívott mérkőzésüket.

A magyar női válogatott legközelebb jövő hét kedden, 20.15-től Bosznia Hercegovina ellen lép pályára.

NŐI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–0
(0–0)
Budapest,
Bozsik Aréna, 200 néző. Vezette: Sulcová (Spindlerová, Holakovska) – csehek
MAGYARORSZÁG: Bíró B. – Vida (Vachter, 69.), Turányi, Németh H., Palakovics (Öreg, 88.) – Süle (Nagy V. 61.), Fenyvesi E. (Papp L., a szünetben) – Zeller, Pápai, Kaján (Szabó V., a szünetben) – Zágor (Pusztai, a szünetben). Szövetségi kapitány: Margret Kratz
GÖRÖGORSZÁG: Jannakoluli – Karapeca (Palama, a szünetben), Szidira, Halacojanni (Georgiu, a szünetben), Moraitu (Doiranli, 86.) – Kakapuki – Kogguli (Piciu, 56.), Marku, Szarri (Puliu, 86.) – Szpiridonidu, Hamalidu (Kaldaridu, 66.). Szövetségi kapitány: Alekszandrosz Katikaritisz
Gólszerző: Turányi (1–0) a 70. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik