Válogatott: már csak 1000 jegy van; szurkolói falut szerveznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 18:42
A magyar labdarúgó-válogatott mai, Telkiben tartott sajtótájékoztatója után a szövetség általános, a szurkolókat érintő információkat is megosztott a csütörtöki, lettek elleni, valamint a vasárnapi, Portugália elleni, hazai vb-selejtezővel kapcsolatban.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta, hogy a portugálok elleni vb-selejtezőre már minden jegy elfogyott, míg a lettek elleni találkozóra még mintegy ezer jegy vár gazdára. A vendég szurkolókkal kapcsolatban elhangzott, hogy a lettek 50-100-an érkeznek, a portugálok néhány százan lesznek.

A Groupama Aréna kapuit mindkét meccs előtt két órával nyitják ki, és kérik a szurkolókat, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg a stadiont a kevés számú parkolóhely miatt. Az MLSZ azt is kéri a drukkerektől, hogy vigyenek magukkal személyazonosításra alkalmas okmányt, egyúttal figyelmeztet a szövetség, hogy minden drukker csak a saját nevére szóló belépőjegyével mehet be a stadionba.

A szövetség a vasárnapi meccs előtt egy új programmal is készül a szurkolók számára, ezzel is szeretnék erősíteni azt a célt, hogy visszahozzák valamelyest az Európa-bajnokság alatti szurkolói hangulatot. A Budapest Parkban – ahol az Eb előtt is rendeztek szurkolói bulit – úgynevezett szurkolói falut rendeznek. Már reggel kilenctől várják az érdeklődőket, akkor elsősorban a gyerekeket, különböző gyerekprogramokkal. Erre 500 forint lesz a belépő, a bevétel felét a Piros Orr Bohócdoktoroknak ajánlják fel.

15 órától már a felnőtteket várják közös meccsnézésre, illetve azt megelőzően különböző játékokat próbálhatnak ki az érdeklődők, illetve szakértők vezetik fel élő beszélgetés keretében a portugálok elleni esti találkozót.

Amolyan ráhangolódás gyanánt azokat a drukkereket is várják, akiknek van jegyük és kilátogatnak a vb-selejtezőre, míg akiknek nincs belépőjük, azok este együtt nézhetik óriáskivetítőn a portugálok elleni meccset..

A VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda FC – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SORON KÖVETKEZŐ VB-SELEJTEZŐI
Augusztus 31. (csütörtök), 20:45: Magyarország–Lettország
Szeptember 3. (vasárnap), 20:45: Magyarország–Portugália

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 6 6 12– 3 +9 18
2. Portugália 6 5 1 22– 3 +19 15
3. MAGYARORSZÁG 6 2 1 3 8– 7 +1 7
4. Feröer 6 1 2 3 2–10 –8 5
5. Andorra 6 1 1 4 2–13 –11 4
6. Lettország 6 1 5 2–12 –10 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik