Női válogatott: „A jobbik csapat nyer, amely mi leszünk”

Vágólapra másolva!
2015.10.21. 00:29
null
A magyar válogatott első hazai meccsére készül a selejtezősorozatban (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán 16 órától Törökországot fogadja Európa-bajnoki selejtezőn a Ferencváros stadionjában. Markó Edina szövetségi kapitány szerint a magyar csapatot jobb játékosok alkotják, fontos azonban, hogy ne a párharcokról szóljon a meccs. Jakabfi Zsanett úgy véli, kötelező a győzelem, míg a nemzeti csapat gólrekordere, Vágó Fanni mérföldkőhöz érkezik.

A magyar és a török válogatott eddig hatszor találkozott egymással, mindannyiszor Eb-selejtezőn. Az örökmérleg a mieink elsöprő fölényét mutatja, hiszen legjobbjaink mind a hat mérkőzést megnyerték, és ezeken a meccseken 30–5-ös gólkülönbséggel büszkélkedhetnek. A felek legutóbb 2002-ben csaptak össze, akkor Budapesten a magyar csapat 4–1-re győzött.

„Küzdelmes meccsre készülünk, a jobbik csapat nyer majd, amely mi leszünk. Ha reálisan gondolkodunk, a csoportunkban a törökök az egyetlenek, akik ellen kötelező győznünk!” – szögezte le Jakabfi Zsanett, a Wolfsburg szélsője az MLSZ Tv-nek adott nyilatkozatában.

VÁGÓ FANNI: 75!
A mérkőzés előtt Vágó Fannit köszöntik, aki 24 éves kora ellenére már 75. alkalommal öltheti magára a címeres mezt. A fiatal csatár 2007-es debütálása óta 43-szor volt eredményes a nemzeti csapatban, ezzel válogatottsági gólrekordernek vallhatja magát.

„Futballtudásban, kreativitásban és technikailag is jobbak a mi játékosaink. A lányok nagyon várják a mérkőzést, nem pörögtek annyira túl, mint Németországban, ahol »iszonyatosan mentek« mindkét edzésen, és ennek sajnos a meccsen meg is lett az eredménye. Bízom benne, hogy ezúttal a mérkőzésre sikerül olyan állapotba kerülni, amely nagyon jó teljesítményt hoz magával” – utalt az Eb-címvédő Németországtól elszenvedett tizenkét gólos vereségre Markó Edina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Szeretném, ha nem kellene alkalmazkodnunk a törökökhöz, hanem irányítanánk. Agresszíven, keményen védekező ellenfélre számítunk. A törökök saját magukat és egymást sem kímélik, még az edzéseken sem, biztos, hogy bennünket sem fognak. Fontos lesz, hogy gyorsan, de türelmesen játsszunk, és ne a párharcokról szóljon a mérkőzés” – tette hozzá a szakember.

A törökök elleni összecsapás szerdán 16 órakor kezdődik, a mérkőzést az M4 élőben közvetíti. A találkozóra már több mint 2000 belépő elkelt, a jegyek 500 forintba kerülnek.

AZ MLSZ TV BEHARANGOZÓJA

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 22 FŐS KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (Fiorentina – Olaszország), Samu Anna (Ferencváros)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország), Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország), Rácz Zsófia (1. FC Lübars – Németország), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Tóth Alexandra (SC Südburgenland – Ausztria), Pinczi Anita (MTK)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Nagy Lilla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (FC Neunkirch – Svájc), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország)
Támadók: Zeller Dóra (Hoffenheim – Németország), Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Vágó Fanni (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Kaján Zsanett (MTK), Zágor Bernadett (Ferencváros), Kocsán Petra (Kóka)

A selejtezőcsoport októberi programja
2015. október 21., 16.00: MAGYARORSZÁG
–Törökország (Tv: M4)
2015. október 22., 16.00: Németország–Oroszország
2015. október 25., 14.15: Németország–Törökország
2015. október 25., 16.00: Horvátország–MAGYARORSZÁG

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 13–0 6
2. Horvátország 2 1 1 4–2 3
3. Oroszország 0–0 0
4. Törökország 1 1 1–4 0
5. MAGYARORSZÁG 1 1 0–12 0

A Hollandiában rendezendő Európa-bajnokságra – a házigazda mellett – a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik jut ki, míg a további két második helyezett pótselejtezőt vív egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik