U16: vereség a románoktól; az edző látta, kit viselt meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 08:44
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott a szünet után kétgólos hátrányból egyenlített Románia ellen a két csapat keddi gyulai felkészülési mérkőzésén, de a ráadáspercekben esett góllal 3–2-re kikapott. Mihalecz István szövetségi edző fontos tanulságokat vont le.

A mérkőzés első félideje magyar mezőnyfölényt, de román gólokat hozott: a mieink hiába birtokolták többet a labdát, nagyobb helyzeteket nem sikerült kialakítani, hátul pedig utolsó emberes labdaeladásból a románok két gólt szereztek.

A második félidőre feljavult a magyar csapat játéka, a 68. percben Takács Martin, a 70. percben Lakatos István volt eredményes, nyílttá vált a mérkőzés. A győztes gól megszerzésére is volt esélye a magyar csapatnak, de a hosszabbítás második percében a románok találtak a kapuba, ezzel 3–2-re megnyerték a találkozót.

„Hektikus mérkőzés volt, tele fordulatokkal – mondta az mlsz.hu-nak Mihalecz István szövetségi edző. – Az első félidőben próbáltuk hátulról felépíteni a támadásokat, és irányítottuk is a játékot, de ha nemzetközi mérkőzésen kétszer elveszik a belső védőktől a labdát, az nagy valószínűség szerint gólt eredményez. Így történt most is, de nem hibáztatom a védőmet, mert ilyen nyomással nem találkozik a hazai bajnokságban. Sokkal nehezebb elviselni, hogy agresszivitásban, párharcokban, koncentrációban felülmúltak bennünket a románok az első félidőben. A szünet után gyökeresen megváltozott a felfogásunk, ekkor már nem hiányzott az agresszivitás és a koncentráció sem, gyorsan visszajöttünk a mérkőzésbe. Sajnos a végén jött az újabb fordulat, az utolsó percben gólt kapni eléggé megrázó tud lenni. Láttam, hogy kit visel meg a játékosok közül az utolsó pillanatban kapott gól, ők azok, akikre a jövőben is számíthatunk a válogatottban. A következő egy évben futball szempontból fel kell nőniük a játékosoknak, ahhoz, hogy ilyen meccseket meg tudjunk nyerni. A másik tanulság pedig az, hogy megfelelő mentalitás nélkül a legtehetségesebb játékosokkal sem tud mérkőzéseket nyerni egy csapat."

A két csapat csütörtökön a romániai Pankotán is megmérkőzik egymással, az lesz U16-os válogatottunk idei utolsó nemzetközi találkozója.

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 2–3 (0–2)
Gyula
MAGYARORSZÁG:
Bese Balázs – Szekeres Pál, Virág Ákos, Bálint Benedek (Falusy Bálint, 41.), Deutsch László – Cseh Gergő (Puskás Martin, 41.), Berdó Máté, Takács Martin – Bévárdi Zsombor (Lakatos László, 56.), Szabó Levente (Kundrák Norbert, 41.), Kun Bertalan (Lakatos István, 56.). Szövetségi edző: Mihalecz István
A magyar gólszerzők: Takács M. (68.), Lakatos I. (70.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik