Válogatott: a jövő héten újabb összetartáson az itthon játszók

Vágólapra másolva!
2014.02.17. 19:57
null
Pintér Attila (balra) jövő héten újra találkozik a válogatott keret tagjaival (Fotó: mlsz.hu)
Pintér Attila hétvégén légióslesen járt, és a finnek elleni keret kihirdetése előtt még egyszer megnézi a válogatottnál számításba vett, itthon játszó futballistákat – adta hírül az MLSZ honlapja.

Az A-válogatott szakmai stábja hétvégén a német másodosztályú Greuther Fürth hazai bajokiján, illetve a Red Bull Salzburg grazi fellépésén járt, hogy szemügyre vegye a válogatottnál számításba vett légiósok játékát. Pénteken Stieber Zoltán lépett pályára (Korcsmár Zsolt ugyanakkor sérülés miatt nem játszhatott a Karlsruhe ellen 1–1-re végződő találkozón), szombaton pedig Gulácsi Péter védte a vendégek kapuját a Sturm Graz–Red Bull Salzburg (1–4) mérkőzésen.

STIEBER: NAGYON JÓLESETT, SŐT BÜSZKESÉGGEL TÖLT EL, HOGY ELJÖTT PINTÉR ATTILA
Stieber Zoltán nyilatkozatát itt olvashatja el

„Pénteken, a Fürth mérkőzésén elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a válogatottnál is számításba vehető két játékos milyen játékrendszerben és milyen formában futballozik klubcsapatában – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. – A meccs után mindkettőjükkel tudtam személyesen is egyeztetni, így a korábbi telefonbeszélgetésünk után részletesebben vázolhattam előttük a válogatott szakmai koncepcióját. Másnap a Salzburg meccsét néztük meg, amelyen Gulácsi Péter tizenegyest védett, és azt a kevés dolgát, ami akadt, magabiztosan oldotta meg. Hasznos hétvége áll mögöttünk, hiszen minél több információra van szükségünk ahhoz, hogy lássuk, adott esetben hogyan tudjuk beépíteni a válogatottba a külföldön játszó labdarúgókat.”

A finnek elleni, március 5-ei (ETO Park, 18.00) felkészülési mérkőzés előtt a szövetségi kapitány még tart egy egynapos edzőtáborozást Telkiben, és csak ezt követően véglegesíti keretét a mérkőzésre.

„Jövő hétfőn tovább folytatódik az összetartások sora Telkiben. Mostantól már csak egynaposak lesznek az edzőtáborozások, hiszen közeleg a bajnoki rajt, és igyekszünk szem előtt tartani a klubok érdekeit is” – tette hozzá Pintér Attila.

Az utóbbi napokban több lapban is lehetett olvasni arról, hogy a magyar-nigériai kettős állampolgárságú Otigba Kenneth hamarosan válaszút elé érkezhet, és döntenie kell, hogy a jövőben melyik válogatottban szeretne pályára lépni. Pintér Attila a Heerenveen játékosával kapcsolatban elmondta: őt is szerette volna megnézni klubcsapatában, de nem adódott erre lehetősége.

„Eddig sem volt ismeretlen számomra Otigba Kenneth, az U21-es válogatott színeiben többször is láttam őt játszani, többek között Győrben, az osztrákok elleni őszi Eb-selejtezőn. Emellett konzultáltam Róth Antal volt U21-es kapitánnyal, így friss információim vannak róla. A feszített menetrend, az összetartások és a törökországi edzőtáborozásunk miatt korábban nem tudtunk időt szakítani a légiósok megtekintésére, amikor pedig lehetőség nyílt volna arra, hogy kiutazzak Hollandiába, Otigba nem játszott, más játékos kapott szerepet a posztján” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik