U21-es Eb-selejtező: Róth kapitány csak a 2. félidővel elégedett

Vágólapra másolva!
2010.08.11. 19:15
A Bosznia-Hercegovina–Magyarország (0–2) U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező után Róth Antal szövetségi edző a Sporttelevíziónak adott telefoninterjújában kifejtette: csak a második félidőben látottakkal elégedett – no meg persze az eredménnyel.

„Nagyon értékes győzelmet arattunk, főleg annak tükrében, hogy az első félidőben a bosnyákok akarata érvényesült. Elöl csupán egy tizenegyesgyanús esetnél veszélyeztettünk, hátul pedig sokat szabálytalankodtunk olyan helyen, ahonnan veszélyes szabadrúgásokat végezhetett el az ellenfél. A második félidőre feljavultunk, játékosaink akkor már nem csak az ellenfél hibáira vártak a középpályán. Ekkor már mertünk kezdeményezni, dinamikusabb lett a játékunk. Örülünk a győzelemnek, de jól tudjuk, a játékunkon bőven van javítanivaló" – mondta Róth Antal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik