Kajak-kenu: Paksy szerint vérlázító a női négyes kijelölése

Vágólapra másolva!
2012.06.20. 08:48
Amint arról korábban már beszámoltunk, Storcz Botond szövetségi kapitány a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina négyest jelölte a londoni olimpiára a női K–4 500 m-es versenyszámban. Amint arra számítani lehetett, a hajóból kimaradó versenyzők között akad olyan, aki nem ért egyet az egység összeállításával.

„A versenynek az volt a neve, hogy válogató, és én megnyertem ezt a viadalt – nem tehetek arról, hogy a többiek taktikai megfontolásból már nem álltak rajthoz – mondta Paksy Tímea a hétvégi válogatóra utalva a Nemzeti Sportnak. – Az elsőn nem indultam egyesben, ahogy a Csipes-csoport tagjai nem vettek részt a K–1200 méter második válogatóján, akkor kérdezem én: ezek sem érnek semmit? Tavaly ősszel letettük a nagyesküt egymásnak Fazekas Krisztával, hogy párosban együtt csináljuk végig a versenyeket. Az első válogatón harmadikok lettünk, majd a folytatásban, két héttel az újabb viadal előtt gerinctelenül kihátrált, és Szabó Gabriellával folytatta, így pár nélkül maradtam. És teszem hozzá ehhez: ő úgy került be a csapatba, hogy nem is nyert válogatót, miközben én egy győzelemmel és egy harmadik hellyel a parton maradtam, immár harmadik alkalommal. Eddig befogtam a számat, most már nem fogom. Storcz Botond szövetségi kapitánynak is elmondtam a kifogásaimat, ám ő diplomatikusan kihátrált a kérdés elől. Vérlázítónak tartom ezt az ügyet.”Paksy Tímea a hétvégi válogatóra utalva a Nemzeti Sportnak. – Az elsőn nem indultam egyesben, ahogy a Csipes-csoport tagjai nem vettek részt a K–1200 méter második válogatóján, akkor kérdezem én: ezek sem érnek semmit? Tavaly ősszel letettük a nagyesküt egymásnak Fazekas Krisztával, hogy párosban együtt csináljuk végig a versenyeket. Az első válogatón harmadikok lettünk, majd a folytatásban, két héttel az újabb viadal előtt gerinctelenül kihátrált, és Szabó Gabriellával folytatta, így pár nélkül maradtam. És teszem hozzá ehhez: ő úgy került be a csapatba, hogy nem is nyert válogatót, miközben én egy győzelemmel és egy harmadik hellyel a parton maradtam, immár harmadik alkalommal. Eddig befogtam a számat, most már nem fogom. Storcz Botond szövetségi kapitánynak is elmondtam a kifogásaimat, ám ő diplomatikusan kihátrált a kérdés elől. Vérlázítónak tartom ezt az ügyet.”

„Nem hátráltam ki – reflektált Paksy véleményére Storcz Botond. – Összevetettem az eredményeket, megnéztem a lehetőségeket, és szakmai szempontok alapján úgy ítéltem meg, ez a legjobb összeállítás, ezzel az egységgel futunk neki a londoni olimpiának.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik