Liverpool: Szoboszlai Dominik már eddig is óriási terhelést kapott

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 08:01
null
Szoboszlai Dominiknak a Newcastle United ellen sem volt könnyű dolga – ezen a meccsen sérült meg, igaz, nem a védők durvasága miatt (FOTÓ: IMAGO)
Csaknem 2400 percet játszott a 2023–2024-es idényben a jelenleg sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik, a Liverpool középpályásai közül toronymagasan a legtöbbet.



NEM SOKAT PIHENT az idényben Szoboszlai Dominik, pedig nyilvánvaló, hogy Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere ügyelt magyar középpályásának épségére. Az Európa-ligában háromszor csereként lépett pályára, háromszor pedig végig a padon ült, csak a hazai sorozatokra tartogatta őt a német edző, ám a válogatott mérkőzésekkel együtt 2380 percet töltött a pályán, majdnem ötszázzal többet, mint Alexis Mac Allister, aki decemberi térdsérülésével együtt is 1785-nél tart. Nem a válogatottakban töltött idő miatt alakult ki a nagy különbség (Szoboszlai Dominik 540 percet játszott a Szerbia elleni találkozóval kezdődő őszi szezonban), hiszen Mac Allister az argentinoknál szinte minden pillanatban a pályán volt ősszel (475 perc), emellett Endo Vatarura is számított a japán szövetségi kapitány, 349 percet játszott. Harvey Elliott az angol U21-es válogatottban volt alapember (450 perc) a csapatban, míg Curtis Jones és Ryan Graven­berch nem kapott válogatott meghívót az ősszel.

Endo a Stuttgartban lejátszott Német Kupa-mérkőzéssel együtt 1725 percnél tart az évadban, Harvey Elliott a negyedik a sorban 1628-cal, a legkevesebbet Ryan Gravenberch (1066) és Curtis Jones (1064) töltött a pályán eddig 2023–2024-ben a középpályások közül. A nagy különbségek Szoboszlai Dominik javára nem azt jelentik, hogy emiatt sérült volna meg hétfőn a Newcastle ellen 4–2-re megnyert bajnokin (hogy mennyit kell kihagynia a combját fájlaló légiósnak, továbbra sem tudni), sőt kifejezetten balszerencsésen alakult a helyzet, hiszen ha néhány perccel korábban lecseréli őt a Liverpool szakmai stábja, elkerüli a bajt. Gyakori, hogy a topklubok legfontosabb labdarúgói az idény ezen szakaszában átlépik a 2000 játékpercet, Rodri, a Manchester City középpályása például 5364 percet futballozott 2022–2023-ban. A spanyol középpályás Szoboszlaihoz hasonlóan alapember volt a válogatottjában, és szintén négy fronton küzdötte végig az idényt.

Sérülés ide vagy oda, újabb elismerés Szoboszlai Dominiknak: a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) kigyűjtötte a világ száz játékosát, akik a statisztikai modell szerint a legmagasabb becsült átigazolási értékkel büszkélkedhetnek. A 23 éves magyar klasszis a 13. helyen végzett 138.6 millió eurós becsült értékkel, miközben számításba vették, hogy szerződésük lejártával, ahhoz közeledve a játékosok értéke csökken, így például a világ egyik legjobbja, Kylian Mbappé csupán a 27. helyet foglalja el. A listát Jude Bellingham (267.5 millió euró, Real Madrid) vezeti Erling Haaland (251.2, Manchester City) és Vinícius Júnior (250.3, Real Madrid) előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik