Légióskörkép: Bolla és Szoboszlai is a második bajnoki gólját lőtte – videók

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 12:06
null
Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz is megszerezte a múlt héten az idénybeli második bajnoki gólját (Fotó: AFP, Imago/NSO-montázs)
A külföldön, élvonalban szereplő magyar légiósok közül múlt héten ketten szereztek gólt: Szoboszlai Dominik az angol, egykori főnixes klubtársa, illetve válogatottbeli csapattársa, Bolla Bendegúz pedig a svájci élvonalban talált a kapuba.

A légiósként szereplő magyar labdarúgók közül a hétközi mérkőzéseken Szoboszlai Dominik szerzett gólt a Liverpoolban: a Sheffield United elleni idegenbeli bajnokin a 94. percben jobb lábbal lőtt a jobb felső sarokba, beállítva ezzel a 0–2-es végeredményt. Szoboszlainak az angol Premier League-ben ez volt a második gólja, és az első idegenbeli találata (szeptemberben az Aston Villának Liverpoolban talált be). Emellett van három gólpassza és lőtt egy gólt a Ligakupában is a Leicester ellen. Egyébként a Sheffield United elleni meccset végigjátszotta, míg szombaton a Crystal Palace ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen a 74. percben lecserélték. A Liverpoolban a bajnoki, az Európa-liga- és a Ligakupa-meccsekkel együtt már 21 tétmeccsen lépett pályára ebben az idényben és valamivel több mint 1540 percet töltött a pályán. Azt is érdemes még kiemelni, hogy Szoboszlaiék a legutóbbi két győzelmüknek is köszönhetően vezetik a Premier League tabelláját.

SZOBOSZLAI GÓLJA A SHEFFIELD ELLEN

A Szoboszlaival együtt a székesfehérvári Főnix Gold utánpótlásklubban nevelkedett védő, Bolla Bendegúz pedig a svájci élvonalban szerezte meg idénybeli második gólját (balról, éles szögből egy kipattanó labdát lőtt a kapuba). A magyar játékos találatával a Servette már a 3. percben megszerezte a vezetést a Lausanne vendégeként, de nem tudott győzni, 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó. Bollát a 84. percben lecserélték, ez volt a 18. tétmeccse a Servette-ben (és a 11. bajnokija), amely már idény közben, augusztus végén szerződtette, a két gólja mellett egy gólpasszt is jegyzett már.

BOLLA BENDEGÚZ GÓLJA

Szoboszlain és Bollán kívül gólt vagy gólpasszt más, külföldi élvonalban vagy másodosztályban szereplő magyar játékos nem ért el a múlt héten, de azért akad még egy-két jó hír. Ilyen például, hogy a sérülése után az Union Berlinbe november végén viszatérő Schäfer András ismét pályára léphetett a német élvonalban, az új edzőtől, Nenad Bjelicától 29 percet kapott a Mönchengladbach ellen 3–1-re megnyert meccsen. Ugyancsak 3–1-re győzött a Bundesligában a Szalai Attilával felálló Hoffenheim a Bochum ellen. A magyar válogatott védő csapata előző öt bajnokiját csak a kispadról nézhette, ezúttal azonban végig pályán volt, ez volt a negyedik mérkőzése a német első osztályban és a második győztes meccse. Kerkez Milos pedig a múlt héten a Bournemouth mindkét idegenbeli találkozóját végigjátszotta a Premier League-ben, és egyiken sem kaptak gólt, a Crystal Palace-t 2–0-ra, a Manchester Unitedet 3–0-ra verték meg. Jó hír még, hogy Balogh Botond sorozatban az ötödik meccset játszotta végig az olasz másodosztályban feljutásért harcoló Parmában (3–3-ra végeztek a Palermóval).

Az viszont rossz hír, hogy a válogatott alapemberei közül Lang Ádámra és Nagy Ádámra továbbra sem számít edzője, előbbi a ciprusi Omonia, utóbbi pedig az olasz másoddosztályú Pisa legutóbbi bajnokiján ült végig a kispadon. Lang októbertől számolva mindössze négy percet játszott, Nagy 112-t.

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

DECEMBER 4., HÉTFŐ

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga

PAOK–PASZ Lamia 3–0
Lamia: Nagy Gergely a kispadon ülte végig a mérkőzést.

ROMÁNIA
Superliga

Sepsi OSK–Dinamo Bucuresti 2–1
Sepsi: Kecskés Ákos végig a pályán volt, Varga Rolandot a 63. percben cserélték le.

DECEMBER 5., KEDD

ANGLIA
EFL Trophy, a legjobb 16 közé jutásért
Blackpool–Barnsley 2–1
Barnsley: Callum Styles a kezdőcsapatban jutott szóhoz, a 90. percben lecserélték.

AUSZTRIA
Bundesliga

Rheindorf Altach–Austria Lustenau 3–0
Altach:Bukta Csaba nem volt a meccskeretben.
Lustenau: Tiefenbach Dániel a kezdőcsapatban kapott helyet, a 83. percben lecserélték.

IZRAEL
Ligat ha'Al
Hapoel Hadera–Maccabi Bnei Raina 0–2
Bnei Raina: Koszta Márk végigjátszotta a mérkőzést.

LENGYELORSZÁG
Lengyel Kupa, nyolcaddöntő
Jagellonia–Warta Poznan 2–0
Warta:Eppel Márton a kispadon kezdte a találkozót, a 73. percben becserélték.

DECEMBER 6., SZERDA

ANGLIA
Premier League
Sheffield United–Liverpool 0–2
Liverpool:Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, ő szerezte csapata 2. gólját a 94. percben.
Crystal Palace–Bournemouth 0–2
Bournemouth: Kerkez Milos végig a pályán volt.

NÉMETORSZÁG
Német Kupa, nyolcaddöntő
Hertha BSC–Hamburger SV 3–3 után tizenegyesekkel: 5–3
Hertha:
Dárdai Márton végig a pályán volt, Dárdai Bence és ifj. Dárdai Pál sérült.
Hamburg: Németh András kezdőként 72 percet játszott.

OLASZORSZÁG
Olasz Kupa, nyolcaddöntő

Fiorentina–Parma 2–2 – 11-esekkel 4–1
Parma:Balogh Botond a kispadon ült.

DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK

GÖRÖGORSZÁG
Görög Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Levadiakosz–Niki Volosz 1–1
Levadiakosz:Gróf Dávid kispados volt, nem állt be

ROMÁNIA
Román Kupa, csoportkör

Petrolul–Sepsi OSK 2–2
Sepsi: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést, Varga Roland a szünetben állt be csereként

TÖRÖKORSZÁG
Török Kupa, 4. forduló (a 32 közé jutásért)
Rizespor–Bucaspor 1928 4–0
Rizespor: Mocsi Attilát nem nevezték

DECEMBER 8., PÉNTEK

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)

Seraing–Lommel 2–2
Lommel: Vancsa Zalán kezdőként lépett pályára, a 60. percben lecserélték.

CIPRUS
1. osztály

Othellosz Athineu–Apollon 0–3
Apollon: Varga Kevin nem lépett pályára.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Pogon Szczecin–Warta Poznan 3–3
Warta:Eppel Márton kezdőként lépett pályára, a 80. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Hoffenheim–Bochum 3–1
Hoffenheim: Szalai Attila végig pályán volt.

DECEMBER 9., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
Crystal Palace–Liverpool 1–2
Liverpool:Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára, a 74. percben lecserélték.
Manchester United–Bournemouth 0–3
Bournemouth: Kerkez Milos végig a pályán volt.

League One
Burton–Stevenage 1–2
Stevenage: Hegyi Krisztián a kispadon ült.
Reading–Barnsley 1–3
Barnsley: Callum Styles a 21. percben állt be.

AUSZTRIA
Bundesliga

Austria Lustenau–LASK 1–3
Lustenau: Tiefenbach Dániel végig a pályán volt.

CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–Arisz 2–1
AEK:Gyurcsó Ádám a 65. percben állt be.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga

Atromitosz–Panathinaikosz – a forduló összes mérkőzését elhalasztották szurkolói erőszak miatt.
Panathinaikosz: Kleinheisler László

IZRAEL
Ligat ha'Al
Maccabi Bnei Raina–Maccabi Petah Tikva 3–0
Bnei Raina: Koszta Márk a 65. percben állt be.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Wolfsburg–Freiburg 0–1
Freiburg: Sallai Roland az 58. percben állt be.
Union Berlin–Mönchengladbach 3–1
Union Berlin: Schäfer András a 61. percben állt be.
Borussia Dortmund–RB Leipzig 2–3
Leipzig: Gulácsi Péter a kispadon ült, Willi Orbán sérült.

2. Bundesliga
Hamburger SV–Paderborn 1–2
Hamburg: Németh András a 74. percben állt be.
Kaiserslautern–Hertha BSC 1–2
Hertha: Dárdai Márton kezdőként 60 percet játszott Dárdai Bence és ifj. Dárdai Pál egyaránt sérült.

OLASZORSZÁG
Serie B
Catanzaro–Pisa 2–0
Pisa: Nagy Ádáma kispadon ült.

SVÁJC
Super League
Lausanne–Servette 1–1
Servette: Bolla Bendegúz kezdett, a 3. percben gólt lőtt, a 84.-ben lecserélték.

SZERBIA
Szuper Liga
Radnicski 1923–Topolya 0–0
Topolya: Sós Bence a 88. percben állt be.

DECEMBER 10., VASÁRNAP

AUSZTRIA
Bundesliga

Sturm Graz–Rheindorf Altach 1–0
Altach:Bukta Csaba sérülésből gyógyul.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Turan 3–2
Neftci:Tamás Márk kispados volt, nem cserélték be.

CIPRUS
1. osztály

Nea Szalamisz–Omonia Nicosia 0–2
Omonia: Lang Ádám kispados volt, nem cserélték be.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Strasbourg–Le Havre 2–1
Havre:Loic Nego a 78. percben állt be csereként.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga

PASZ Lamia–Volosz – a forduló összes mérkőzését elhalasztották szurkolói erőszak miatt.
Lamia: Nagy Gergely

OLASZORSZÁG
Serie B

Parma–Palermo 3–3
Parma:Balogh Botond végigjátszotta a mérkőzést.

SZLOVÁKIA
Niké Liga

DAC–Trencsén 0–0
DAC: Vitális Milán kezdett, a 93. percbeli lecseréléséig volt a pályán; Redzic Damir kispados volt; Veszelinov Dánielt nem nevezték; Csinger Márk sérült.

DECEMBER 11., HÉTFŐ

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
18.00:
Ankaragücü–Rizespor
Rizespor: Mocsi Attila

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik